PSZÁF Tanulmány A Pénzhelyettesítőkről és Helyi Pénzről

PSZÁF Tanulmány A Pénzhelyettesítőkről

(tanulmány)

Készítette: Kun János

A tanulmány a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletén folytatott elemző és kutatómunka eredménye. A tanulmány a szerző véleményét tükrözi, így nem feltétlenül esik egybe a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete hivatalos álláspontjával.

2006. november

A pénzhelyettesítők használatának lehetnek kockázatai, nem megfelelő működésük a pénzügyi rendszerrel szembeni bizalmat csökkentheti, ezért indokolt, hogy e pénzügyi termékek szerepével, fejlődésével, kockázataival, kockázataik kezelésével a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete is foglalkozzon.

A tanulmány fő megállapítása, hogy a pénzhelyettesítők társadalmi –gazdasági igényt elégítenek ki, beilleszkednek a pénzügyi rendszerbe. Egyes pénzhelyettesítőre vonatkozó szabályok kialakítása, a szabályok betartásának felügyelete indokolt és szükséges, léteznek azonban olyan pénzhelyettesítők, melyek működésével a központi felügyelet nem összeegyeztethető.

A tanulmány a következőképpen tagozódik. A pénzhelyettesítők csoportosítása után a pénzhelyettesítők kockázatairól, s kockázataik lehetséges kezeléséről ejtünk szót, majd bemutatunk néhány technikai és közgazdasági pénzhelyettesítőt, s foglalkozunk a pénzhelyettesítők lehetséges fejlődésével is. Mind a technikai, mind a közgazdasági pénzhelyettesítők tárgyalása során kitérünk arra is, kinek az érdeke, illetve milyen érdekeket sérthet a pénzhelyettesítők használata.

1. A pénzhelyettesítők csoportosítása

A pénz funkcióinak felsorolása közgazdaságtan vizsgák mentőkérdése. A funkciók: forgalmi eszköz, fizetési eszköz, felhalmozási eszköz, általános értékmérő jól ismertek. E funkciókat a pénz technikai funkcióinak nevezhetjük. (Egyébként e funkciók felsorolása a pénz definíciója is. Pénzről akkor beszélhetünk, ha valamennyi funkciót ellátja.) Van azonban a funkcióknak egy másik csoportja is, amit a közgazdaságtan tankönyvek más helyen tárgyalnak: a pénz gazdasági szabályozó funkciókat is betölt. E funkciókat közgazdasági funkcióknak nevezhetjük.

E gondolatmenet alapján a pénzhelyettesítőket két csoportba sorolhatjuk: a technikai pénzhelyettesítők és a közgazdasági pénzhelyettesítők csoportjába.

A technikai pénzhelyettesítők a pénz hagyományos forgalmi eszköz funkcióját kívánják javítani, a többi technikai funkció ellátására nem vállalkoznak. A pénzhelyettesítőnek megfelelő számlapénz- vagy bankjegymennyiség valahol letétben van. Hitelt technikai pénzhelyettesítőben nem nyújtanak, egyedüli kivétel a hitelkártya. Miután az áru vagy szolgáltatás vásárlója fizetett, az eladó minden tranzakció után a pénzhelyettesítőt készpénzre (általában bankszámlapénzre) váltja. Egyes fajtájuknál arra is lehetőség van, hogy a pénzhelyettesítő birtokosa a pénzhelyettesítőt visszaváltsa készpénzre. A technikai pénzhelyettesítők közgazdaságilag tehát semlegesek.

A tanulmányban az alábbi pénzhelyettesítőkről ejtünk szót:

• Bankkártya
• Széles körben használható elektronikus pénztárca
• Szűkebb körben használható elektronikus pénztárca
• Mobiltelefonnal történő fizetés
• Saját hálózatban fizetésre használható plasztikkártyák
• Parkolás fizetés mobillal
• Pontgyűjtő kártyák
• Étkezési utalvány
• Üdülési csekk
• Egészségkártyák

Bemutatjuk továbbá a mobil bankolást, amely nem pénzhelyettesítő, de annak látszik.

A közgazdasági pénzhelyettesítők a pénz gazdasági szabályozó funkcióját kívánják javítani: serkenteni kívánják a gazdasági aktivitást egy-egy térségben, vagy vállalkozói körben. Egyes fajtái hitelteremtéssel jönnek létre, mások növelik a pénz forgási sebességét. Nagyobb mennyiségben történő elterjedésük növelheti az inflációt, s jegybanki tiltást is maga után vonhat. Jelenleg ez a veszély nem fenyeget, mivel szerepük marginális, s mivel használatuk a hagyományos pénzzel párhuzamos, miközben az értékmérő funkciót a hagyományos pénz látja el.

A tanulmányban néhány, az 1929-33-as gazdasági válság során keletkezett, azóta megszűnt pénzhelyettesítő bemutatása után ismertetjük egy svájci bank pénzhelyettesítőjét, amely több mint hetven éve működik. Ezután néhány, a nyolcvanas években létrejött, ma is működő pénzhelyettesítőt mutatunk be, majd hat magyarországi próbálkozást. Végül felhívjuk a figyelmet egy további, a közeljövőben esetleg megvalósuló pénzhelyettesítőre.

Pénzteremtésre a pénzhelyettesítők általában nem alkalmasak. Nem teremtik a pénzt, csak helyettesítik. Jelentős kivétel a hitelkártya: ha a hitelkártyával vásárolunk, hitelkeretünk terhére pénzt teremtünk. A közgazdasági pénzhelyettesítők egyes fajtái hitelteremtéssel jönnek létre, tehát a pénzteremtéshez hasonlóan kívánják növelni a gazdasági aktivitást.

Pénzügyi közvetítési funkciót (megtakarítások közvetítését a hitelt felvevők felé) közvetlenül szintén csak a hitelkártya lát el. A technikai pénzhelyettesítők általában úgy jönnek létre, hogy a pénzhelyettesítőnek megfelelő pénzösszeget a pénzhelyettesítő kibocsátója a kibocsátáskor megkapja. Amíg a pénzhelyettesítő forgalomban van, a kibocsátó az összeget befektetheti, a pénz így bekerül a pénzügyi közvetítő rendszerbe. Tehát az egyéb technikai pénzhelyettesítők közvetve ellátnak pénzügyi közvetítési funkciót.

A technikai pénzhelyettesítők – a hitelkártya kivételével – betétjellegű gazdasági tartalmat valósítanak meg, míg a közgazdasági pénzhelyettesítők hiteljellegűt.

2. A pénzhelyettesítők kockázatai, a kockázatok kezelése

Ha valaki technikai pénzhelyettesítőt vásárol, pénzt helyez el annál az intézménynél, amely a pénzhelyettesítőt kibocsátja. (Kivétel a hitelkártya.) A pénzzel azonban a pénzhelyettesítő kibocsátója nem rendelkezhet úgy, mint sajátjával, azt át kell adnia annak, aki a pénzhelyettesítőt készpénzre kívánja váltani. E pénzhelyettesítők kockázatát az határozza meg, hogy mennyire biztonságos helyen van a pénzhelyettesítőnek megfelelő számlapénz, mennyire valószínű, hogy a pénzhelyettesítő birtokosa hozzájut a pénzhelyettesítőnek megfelelő bankszámlapénzhez. (A technikai biztonsággal, tehát hogy mennyire biztonságos maga a tranzakció, a tanulmány nem foglalkozik.) Amennyiben a felügyelet indokolt, a pénzhelyettesítőt kibocsátó intézményt kell felügyelni, illetve szabályozni, s ennek keretében azt, hogy a pénzt mennyire biztonságos, mennyire likvid eszközben tarthatja, illetve hogy a pénz milyen hányadát kell biztonságos és likvid eszközben tartania.

Ha a pénz fölött bank vagy takarékszövetkezet rendelkezik, a kockázat nem magasabb, mint bármely bankműveleté, külön szabályozást nem igényel. Ha nem, azt kell vizsgálnunk, hogy a pénzhelyettesítő milyen áruk, szolgáltatások vásárlására alkalmas. Ha egyetlen cég áruinak, szolgáltatásainak vásárlására, a pénzhelyettesítő voltaképpen az előleg levásárlásának módja. Miként az előleget elfogadó cégekkel szemben általában nem állítunk prudenciális követelményeket, akkor sem indokolt ilyen követelmények állítása, ha az előleg levásárlása egy pénzhelyettesítővel történik. Széles ügyfélkör esetén azonban megfontolandó a prudenciális szabályozás.

Ha több cég áruja, szolgáltatása is megvásárolható a pénzhelyettesítővel, inkább felmerülhet prudenciális követelmények előírása. Ha az elektronikus pénz kibocsátójának fő tevékenysége a kibocsátás, a követelmények előírása egyértelműen szükséges. Erről az elektronikus pénzt kibocsátó szakosított hitelintézetekről szóló 2004. évi XXXV. törvény rendelkezik. Ha a kibocsátás döntően a kibocsátó saját árujának, szolgáltatásának értékesítése érdekében történik, s az egyéb cégek által történő elfogadás csak mintegy melléktermék, a szabályozásra a fizetési szolgáltatásokról szóló EU direktíva adaptálása keretében nyílik lehetőség. (Proposal for a Directive of the European Parliament and of the Council on payment services in the internal market and amending Directives 97/7/EC, 2000/12/EC and 2002/65/EC -, Presidency compromise proposal Brussels, August 28. 2006.)

Megfontolandó az is, hogy az elektronikus pénzt kibocsátó vállalkozás jellege szerint tegyünk-e különbséget abban, hogy vonatkozzon-e rá szabályozás. Például érdemes-e felügyeléssel foglalkozni olyan cég esetén, amelynek alaptőkéje több nagyságrenddel meghaladja a nem előlegként funkcionáló kint lévő elektronikus pénz mennyiségét. A felügyelés szükségességének meghatározásánál az is szempont lehet, hogy mely pénzhelyettesítők esetén jelentkezik társadalmi elvárás a PSZÁF által történő felügyeletre.

A fentiek alapján egyértelműen szükséges a bankkártya, s a Magyarországon még nem működő, szélesebb körben elfogadott elektronikus pénztárcát kibocsátó vállalkozások prudenciális szabályozása.

Megfontolandó a szűkebb körben használatos elektronikus pénztárcát, a mobiltelefonnal történő fizetést, a saját hálózatban fizetésre használható plasztikkártyákat és az étkezési utalványokat kibocsátók szabályozása. A lehetséges álláspontok:

• A kibocsátókat fizetési intézményeknek nyilvánítjuk, s prudenciális szabályokat írunk elő.

• Meghatározásra kerül, hogy a pénzhelyettesítő elfogadásáról szóló szerződést csak olyan határidővel mondható fel, hogy az elektronikus pénz birtokosa fel tudjon készülni a változásra. (A szabályozás fogyasztóvédelmi jellegű, nem a Felügyelet alkotná.)

• Meghatározzuk, hogy a pénzhelyettesítő kibocsátója a pénzhelyettesítőnek megfelelő készpénzt egy speciális bankszámlán tarthatja, s a számláról csak meghatározott célú kifizetések lehetségesek. A számla forgalmát a számlát vezető hitelintézet ellenőrizné. (Van példa arra, hogy a hitelintézetek ügyfelükkel szemben ellenőrzési funkciót látnak el. Ilyen példa a pénzmosás megelőzésével kapcsolatos hitelintézeti tevékenység, s a letétkezelés.)

• Semmilyen szabályozást nem írunk elő.

Nem szükséges a pontgyűjtő kártyákat, az üdülési utalványokat, s a jelenleg működő egészségkártyákat kibocsátók szabályozása. Elképzelhető azonban olyan egészségkártya, amelynél szabályozás szükséges.

A közgazdasági pénzhelyettesítők kockázata, hogy az elfogadói kör szétesik, s a pénzhelyettesítőt nem lehet árura, illetve szolgáltatása cserélni. Prudenciális követelmények előírása azonban nem szükséges, mivel e pénzhelyettesítők általában önszerveződéssel jönnek létre, s a tagok szolidaritásán alapulnak. Kivétel a melléklet 3. pontjában bemutatott, egy svájci bank által működtetett pénzhelyettesítő, amelyet hatvanezren használnak, valamint az, a még nem kihasznált lehetőség, hogy egy önkormányzat jövőbeni bevételei terhére bocsát ki pénzhelyettesítőt. Erről ugyancsak a melléklet 3. pontjábn számolunk be.

3. Technikai pénzhelyettesítők

A technikai pénzhelyettesítők bárki számára hozzáférhetők, aki a használathoz szükséges eszközzel rendelkezik.

3.1. Érdek és ellenérdek

A technikai pénzhelyettesítők kibocsátó, a birtokos és az elfogadó számára egyaránt haszonnal járnak.

• A birtokos számára haszon, hogy a fizetést egyszerűbben, gyorsabban, vagy kevesebb kockázattal tudja lebonyolítani, mintha készpénzzel fizetne. A pénzhelyettesítő használatával visszatérítéshez, jutalomponthoz is juthat.

• Az elfogadó számára előnyös lehet, hogy mentesül a készpénzkezelés költségétől és kockázatától, (bár ezt ellensúlyozhatja, hogy a pénzhelyettesítő használatának is van költsége és kockázata,) illetve, hogy a fizetési lehetőségek diverzifikálásával vásárlói körét bővítheti.

• A kibocsátó számára haszon az elfogadótól, illetve esetenként a birtokostól beszedett díj, jutalék, illetve, hogy a kibocsátás révén alacsony kamatozású, vagy kamatmentes hitelhez jut.

• A pénzhelyettesítő használata csökkenti a készpénzhasználatot, tehát csökkenti a készpénzkibocsátás jegybanki nyereségét, a seigniorage-t. A jegybanki nyereség a költségvetésbe kerül, tehát a pénzhelyettesítők használata a költségvetés bevételeit csökkenti. (Amennyi kamatmentes hitelhez jut a pénzhelyettesítő kibocsátója, annyival csökken a jegybank kamatmentes hitele.) Ennek ellenére, nem tapasztalható, hogy a pénzhelyettesítők használata elé akár a jegybankok, akár a költségvetés akadályokat gördítene. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a birokos és az elfogadó számára jelentkező előnyt olyan társadalmi haszonnak tartják, ami nagyobb, mint a seigniorage-veszteség.

3.2. A technikai pénzhelyettesítők fajtái

3.2.1. Bankkártya (plasztikkártya)

Ez a leggyakrabban használt pénzhelyettesítő. Hitel- és betéti kártya formájában létezik. A bankkártyák használata, szabályozása – a kártyák elterjedtsége miatt – nem igényel bővebb kifejtést. Említendő azonban az a magyar gyakorlatban még nem előfordult lehetőség, hogy nem hitelintézet bocsát ki bankkártyát. Mivel a bankkártyák használata elterjedt, s nem várható el, hogy a bankkártyák kockázati szintje között a lakosság különbséget tegyen, – ha a kártyakibocsátásra nem-hitelintézeteknek lehetőségük lesz – az esetleges nem hitelintézeti bankkártya-kibocsátók számára prudenciális követelményeket kell megállapítani, s tevékenységüket felügyelni kell. Erre a Fizetési intézmény irányelv-tervezet elfogadása után, az adaptálás során lehetőség lesz. Megfontolandó, hogy az OBA a fizetési intézményeknél elhelyezett számlaegyenlegeket is védje.

3.2.2. Széles körben használható elektronikus pénztárca

Magyarországon még nem működik. Megjelenésében hasonlít a bankkártyára, az információt egy, a kártyán elhelyezett chip tárolja. Kisebb összegű fizetésekre használják. Lehetőség van arra, hogy a bankkártya elektronikus pénztárca funkciót is ellásson, az ilyen kártyákon két információhordozó van elhelyezve, a bankkártyáé és az elektronikus pénztárcáé. A rendelkezésre álló összeget az elektronikus pénztárca tárolja, a fizetéskor tehát nem jön létre kapcsolat az elfogadóhely és a kártyabirtokos bankszámlája között. Ez a fizetés költségét és idejét csökkenti. Míg a bankkártyával történt fizetést utólag rekonstruálni lehet, az elektronikus pénztárca személytelen. Elektronikus pénztárcával való fizetéskor ezért nincs lehetőség utólagos reklamációra, ami az elfogadó számára további előny a bankkártyával történő fizetéshez képest. A fizetéskor az összeg átkerül a kártyáról az elfogadó gépére, s nap végén az elfogadó az elektronikus jeleket bankjánál beváltja, s bankszámlájára helyezi. Bankkártyával való fizetéskor ezzel szemben a reklamáció lehetősége miatt az elfogadó számára az összeget csak néhány nap késéssel írják jóvá. A rendszer üzemeltetését a bank számára az teszi kifizetődővé, hogy az elfogadó jutalékot fizet. (A jutalék kevesebb, mint bankkártya-elfogadás esetén. Mivel a készpénz-kezelésnek is vannak költségei, az elektronikus pénz elfogadása a készpénz elfogadásánál kevesebb költséggel járhat az elfogadó számára.)

Az elektronikus pénztárcát általában ATM-ekben, a kártyabirtokos folyószámlájáról történő utalással töltik fel, de lehetőség van készpénzt elfogadó automatánál, vagy bankfiókban történő feltöltésre is. Míg a folyószámla-egyenleg után a bank általában fizet egy minimális kamatot, az elektronikus pénztárca számla egyenlege után nem, hiszen – lévén a pénz személytelen – nincs kinek kamatot fizetni.

Ha az elektronikus pénzt a kártyabirtokos bankja bocsátja ki, a bank mérlegében a kibocsátott összeg átkerül a kártyabirtokos folyószámlájáról az elektronikus pénztárca számlára. Ha nem a kártyabirtokos bankja bocsátja ki az elektronikus pénzt, annak a banknak az ügynökeként tevékenykedik, amely az elektronikus pénzt kibocsátja. (A gyakorlatban az elektronikus pénz ebben az esetben a kártyabirtokos bankja hozza létre, a kibocsátó bank megbízásából) A kártyabirtokos folyószámlájáról lekerülő összeget átutalja a kibocsátó bank számlájára, s a kibocsátó bank forrásai között megnő az elektronikus pénztárca számla állománya.

Egyik eset sem igényel külön prudenciális szabályozást, hiszen az elektronikus pénztárca számla ugyanúgy banki forrás, mint bármely más folyószámla, legfeljebb több rajta a mozgás. Bár elképzelhető, hogy egy országban több bank által kibocsátott elektronikus pénz is forgalomban van, s elképzelhető olyan elfogadóhelyek kialakítása, amelyek több bank által kibocsátott elektronikus pénzt is tárolni tudnak, valószínű, hogy egy országban egy-két elektronikus pénz kerül bevezetésre. Ekkor vagy abban állapodnak meg a bankok, hogy mely bank bocsásson ki elektronikus pénzt, vagy közösen létrehoznak, illetve elfogadnak egy önálló intézményt az elektronikus pénz kibocsátására. Ha ez az intézmény nem bank, Magyarországon az elektronikus pénzt kibocsátó szakosított hitelintézetről szóló törvény prudenciális szabályait kell alkalmazni.

A törvény – összhangban a vonatkozó 2000/46 EK irányelvvel – megtiltja, hogy a szakosított hitelintézet hitelt nyújtson, s meghatározza azokat az eszközöket, amelyekben az ügyfélvagyon tartható. Az előírt alaptőke-követelmény (legalább 300 millió Ft, de a kintlévő elektronikus pénzállomány legalább 2%-a) túlságosan szigorúnak tűnik, de mivel ez az irányelvben is szerepel, megváltoztatására nincs lehetőség.

Elképzelhető, hogy egy ország nemzeti bankja bocsátja ki az elektronikus pénzt, vagy az euró-övezet nemzeti bankjai közösen, ezzel a megoldással azonban nem élnek.

3.2.3. Szűkebb körben használható elektronikus pénztárca

Működésére már Magyarországon is van példa. Egyes egyetemeken a diákigazolványokon lévő chipkártyákat használják erre a célra. A kártyával az egyetemen belül, illetve az egyetemmel szerződött boltokban lehet fizetni. A kártyával lehet például a hallgatók számára hozzáférhető fénymásoló gépeket működtetni, a fénymásolás díját a gép a kártyáról levonja. A kártyát az egyetem gazdasági osztálya, vagy kijelölt bankautomaták töltik fel.

A pénztárcának több virtuális zsebe van: a jegyzettámogatást például egy olyan zsebbe töltik, amelyből az egyetemmel szerződést kötött boltokban csak jegyzeteket lehet vásárolni. Egy másik zsebbe az utazási költségtérítés tölthető, amely csak az egyetemmel szerződött közlekedési vállalatok számára hozzáférhető. (Ld.: http://www.diakigazolvany.hu). Ilyen feltöltésekkor a pénz addig az egyetem számláján marad, amíg az egyetemmel szerződést kötött elfogadóhely az elektronikus pénzt be nem váltja.

Ha a pénztárcát a diák a saját bankszámlájáról tölti fel, az elektronikus pénz az általános zsebbe kerül, ahonnan például üdítőital vásárolható. Ekkor a pénz addig a banknál marad, ameddig az üdítőital forgalmazó az elektronikus pénzt a banknál be nem váltja. Elektronikus pénztárca működik egyes strandokon is. A vendég a jegy vásárlásakor egy vízhatlan karkötőt kap, amelyre a strand területén elkölteni kívánt összeget feltöltik. A strand területén lévő boltok a vásárláskor elköltött összeget a karkötőről levonják, s a nap végén a strand pénztárától a pénzt megkapják. A fel nem használt összeget a vendég távozáskor visszakapja. A rendszerek kockázatosak az elektronikus pénz birtokosa és az elfogadó számára is. Az elektronikus pénzt elfogadó ugyanis nyitva szállít az elektronikus pénz birtokosának, az elektronikus pénz átadása a szállítás elismerését jelenti, s az elfogadó az ellenértéket az elektronikus pénz kibocsátójától, például az egyetemtől, később kapja meg. A szállító a szerződés megkötésekor kockázatot vállal, de ez a kockázat nem különbözik a gazdasági tevékenység általános kockázataitól (például attól, hogy egy kőműves munkát végez az egyetemen, s az egyetem nem fizeti ki a számlát). Előfordulhat, hogy a kártya birtokosa nem tudja elektronikus pénzét beváltani, mert a partner felmondja a szerződést, például azért, mert a kibocsátó egy korábbi számlát nem fizetett ki. A kockázat mérséklése érdekében e kibocsátókat is fizetési intézményeknek minősíthetjük, s a vonatkozó EU irányelv elfogadása, illetve a magyar szabályozásba történő adaptálása után megállapítandó prudenciális követelmények e kibocsátókra is vonatkoznának. Úgy is gondolkodhatunk azonban, hogy szabályozás nem szükséges, mivel a szereplők ismerik egymást, ezért a kockázatokat a szerződések megkötése előtt fel tudják mérni.

3.2.4. Mobiltelefonnal történő fizetés

A mobiltársaságok által az utóbbi időben kifejlesztett megoldás. Jelenleg többek között mozijegyek, csengőhangok, mobiltelefon-logók, autópálya-matricák, szerencsejátékok, szavazások, apróhirdetés-elhelyezések vásárolhatók mobillal. A T-Mobile-nak és a Pannonak jelenleg 56 szerződött partnere van, akiknek áruját, szolgáltatását mobillal lehet megvásárolni, s tőlük 18 féle áru és szolgáltatás vásárolható. (E-money szimpózium 2006. október 4. Bodon Ildikó (T-Mobile) és Szentics László (Pannon) előadása). A szerződések szerint a mobiltelefon birtokosa az áruhoz, illetve szolgáltatáshoz azonnal hozzájut, a telefontársaság az ellenértéket a hónap végén fizeti ki. Az áruhoz, szolgáltatáshoz való hozzájutás vagy egy emelt díjas SMS-sel történik, vagy több SMS küldésével illetve fogadásával (autópálya-matrica). Az áruk vásárlása előfizetéses és kártyás mobillal is lehetséges. A T-Mobile-nál külön egyenleg feltöltése szükséges a mobil vásárláshoz, míg a Pannon (bizonyos típusú feltöltések esetén) biztosítani tudja, hogy a mobiltelefonálásra is felhasználható egyenleg vásárlásra is felhasználható legyen. A T-Mobile is tervezi ennek a – vásárlók számára előnyösebb – módszernek a bevezetését, ehhez azonban technikai fejlesztésekre van szüksége. Ezért jelenleg a T-Mobile kártyás telefonjait jóval kevesebben használják vásárlásra, mint a Pannonéit.

Előfizetés esetén a mobiltelefon birtokosának nincs kockázata: a mobiltársaság hitelezi az áru- vagy szolgáltatásvásárlást. Van kockázata a telefontársaságnak: előfordulhat, hogy valaki vásárol, majd nem egyenlíti ki mobilszámláját. (Ez ellen a mobiltársaság úgy védekezhet, hogy rosszabb bonitású ügyfeleit kizárja a vásárlásból. Ilyen védekezést a társaságok jelenleg nem alkalmaznak.)

Kártyás mobil esetén a telefon birtokosának van kockázata: előfordulhat, hogy azért töltötte fel a mobilját, mert valamilyen árut vagy szolgáltatást akart vásárolni, közben a mobiltársaság csődbe megy, vagy az eladó felmondja a szerződést a mobiltársasággal, s a vásárlást nem tudja megvalósítani. (Mivel a mobiltelefonokat döntően telefonálásra használják, nagyobb kockázat, hogy a feltöltött kártya a mobiltársaság csődje után telefonálásra sem használható, ez azonban, mivel nem pénzügyi, hanem kereskedelmi kockázat, kívül esik vizsgálatunkon.)

Mindkét esetben ugyanaz a kockázata az áru vagy szolgáltatás eladójának: ha a mobiltársaság az áru eladása, illetve a szolgáltatás nyújtása és a fizetés közti időszakban csődbe megy, nem jut pénzéhez.

A kockázatok értékeléséhez, illetve az ellenük való védekezés meghatározásához látnunk kell: ha még elő is fordul az a valószínűtlen esemény, hogy egy mobiltársaság csődbe megy, ez minden bizonnyal nem úgy történik, hogy egyik percről a másikra elsötétülnek a társasághoz kapcsolt mobiltelefonok képernyői. Az ilyen nagy állóeszköz-állományt használó vállalatok a felszámolási eljárás alatt is működnek, miközben folynak a tárgyalások a cég átvételéről. Példa erre a Csalagút, amelyben zavartalanul száguldoztak a vonatok a La Manche csatorna alatt, miközben a részvényeket leértékelték, s más tulajdonosoknak adták el. Mivel e cégek legnagyobb kiadásai a bankhitel-törlesztés, illetve a kamatkiadások, valószínűleg először a bankokkal szemben lesz elmaradásuk, s egyéb kötelezettségeiket megpróbálják teljesíteni, hogy hírnevük, amely maga is piaci érték, a legkevésbé csorbuljon. E cégeket különben a hitelminősítők folyamatosan értékelik, tehát a pénzügyi helyzet romlása hosszabb időszak alatt érzékelhető.

A fentiek miatt az áru vagy szolgáltatás eladójának kockázatát a kereskedelmi kockázatok körébe sorolhatjuk: miként általános, hogy egy áruház láncnak nyitva szállítanak a beszállítók, pénzükhöz csak jóval az áru eladása után jutnak hozzá, s az áruházlánc csődjének kockázatát viselik, ugyanúgy feltételezhetjük, hogy a mobiltársaságon keresztül értékesítők is kockázatuk tudatában szerződnek. A kártyás telefon tulajdonosának kockázatával azonban foglalkoznunk kell, mivel e milliós felhasználói rétegtől nem várható el, hogy a mobilcég kockázatával tisztában legyen.

Fogyasztóvédelmi szempontból elégségesnek tűnik a mobilcég és az áru vagy szolgáltatás eladója között egy olyan szerződés kötésének előírása, melyben meg van határozva, hogy a szerződést milyen határidővel lehet felmondani. Ez a határidő ne legyen kevesebb, mint például egy hónap, még akkor sem, ha a mobiltársaság a számla kiegyenlítésével késedelembe esik. Valószínűtlen ugyanis, hogy valaki több mint egy hónappal a vásárlás előtt feltölti a mobilját a vásárlás céljából. Egy ilyen kötelező szerződési feltétel előírása természetesen tovább növelné az eladó kockázatát, amely ellen a partner gazdasági helyzetének folyamatos figyelemmel kísérésével lehet védekezni.

Az EU a mobillal történő fizetés szabályozását nem a fenti gondolatmenet alapján tervezi. (Proposal for a Directive of the European Parliament and of the Council on payment services in the internal market and amending Directives 97/7/EC, 2000/12/EC and 2002/65/EC -, Presidency compromise proposal Brussels, August 28. 2006. Article 10/a) A mobilszolgáltatókat is a fizetési intézmények közé kívánják sorolni, és elő kívánják írni, hogy a kártyaegyenlegnek azt a részét, amelyet tapasztalatok szerint vásárlásra fordítanak, a mobiltársaságok meghatározott likvid eszközökben tartsák, s ez a rész egy esetleges csődeljáráskor ne legyen a csődvagyon része.

3.2.5. Saját hálózatban fizetésre használható plasztikkártyák

Egyes üzemanyag-forgalmazó társaságok, vezetékes telefontársaságok, parkolótársaságok értékesítik. Gazdasági indoka lehet a fogyasztó kényelmének fokozása, a kedvezmény-nyújtás, vagy az értékesítés, számlázás egyszerűsítése. Az üzemanyag-forgalmazó társaságok kártyáin lévő összeg nemcsak üzemanyag-vásárlásra, hanem a töltőállomások shopjaiban kapható egyéb áruk vásárlására is felhasználható. Elképzelhető, hogy a vezetékes szolgáltatók telefonkártyái elektronikus pénztárcaként működjenek, tehát szélesebb körben kerüljenek elfogadásra. A plasztikkártyák hitelkártyaként és betéti kártyaként is működhetnek. Hitelkártya esetén a vásárló utólag fizet, ebben az esetben a kártyakibocsátó tudatosan vállal üzleti kockázatot ügyfélkörének bővítése érdekében. Betéti kártya esetén, tehát amikor az ügyfél előre fizet, az ügyfélnek kockázata keletkezik. Gondolkodhatunk úgy, hogy a nem-teljesítés kockázata egy szokásos üzleti kockázat, amit nem szükséges külön szabályozni.

Felmerülhet azonban a szabályozás szükségessége, hiszen nagyszámú ügyfélről lehet szó, akiktől nem várható el, hogy például az üzemanyag-forgalmazók gazdasági helyzetét ismerjék. (Hasonló gondolatmenet alapján szabályozzák az utazási irodákat: vagyoni biztosítékkal kell rendelkezniük az utazáskor szükséghelyzetbe került utasok hazaszállítására, és az előleg, illetve a részvételi díj visszafizetésére – 123/1996. Kormányrendelet az utazásszervező és közvetítő tevékenységről). Ekkor e kibocsátókat is a fizetési intézmények közé kell sorolni.

3.2.6. Parkolás fizetés mobillal

Ez a pénzhelyettesítő nem azonos 2. 4. pontban tárgyalttal, mivel itt a mobiltelefon csak közvetítő eszköz, a pénz nem a mobiltársaságnál van. Működése hasonló a saját hálózatba fizetésre használható plasztikkártya betéti kártya változatához, a különbség annyi, hogy ebben az esetben nincs kártya.

Az ügyfél parkolási díj előleget fizet a parkolótársaság ügynökének, a fizetési forgalom lebonyolítójának, az Első Mobil Elszámoló (EME) Zrt-nek. A cég szolgáltatása jelenleg Budapesten és 16 vidéki városban érhető el. A díjfizetés megkezdése és befejezése (tehát az előlegből való felhasználás) SMS üzenettel, vagy hangüzenettel történik. Mivel kisebb összegű fizetésekről van szó, az EME Zrt nem tartja szükségesnek a hagyományos SMS-nél nagyobb biztonságot. A parkolás fizetésekor az ügyfél az előleget költi el. (E-money szimpózium 2006. október 4. Fürst György (EME) előadása) Mivel azonban az ügyfél nem a parkolótársaságnak fizeti az előleget, biztosítani kell, hogy az előleg akkor is felhasználható legyen, ha az EME esetleg fizetésképtelenné válik. Meg kell követelni, hogy a parkolótársaság és az EME olyan szerződést kössön, amely előírja, hogy a két társaság közötti szerződés csak meghatározott határidővel (például egy hónap) bontható fel, s e határidőn belül a parkolótársaság az EME fizetésről szóló közlését akkor is elfogadja, ha az EME az összeget nem utalja át a parkolótársaságnak.

3.2.7. Pontgyűjtő kártyák

Az egyes áruházakhoz, üzemanyagtöltő-hálózatokhoz, légitársaságokhoz való fogyasztói hűséget jutalmazzák a vásárlással arányos pontok jóváírásával, amelyek esetenként a pontgyűjtő hálózathoz csatlakozott egyéb cégeknél is levásárolhatók. Az utóbbi időben egyes bankok is alkalmazzák hitelkártyáik népszerűsítésére. A pontokat plasztikkártya (esetenként banki hitelkártya külön chipje) tárolja, tehát szűkebb körben használható elektronikus pénztárcáról is beszélhetnénk, a pontok azonban nem készpénz-befizetéssel keletkeznek.

A kártyák kockázatosak: előfordulhat, hogy a pontok nem válthatók be, vagy nem arra, amire a kártya tulajdonosa szerette volna. Bár a kártyákon esetenként nagyobb, például egy repülőjegynyi érték is lehet, szabályozásuk, felügyelésük nem szükséges, sőt, rendszeridegen lenne. A pontgyűjtő rendszereknek szabályzatuk van, tehát a pontgyűjtés kockázatát a vásárló ismerheti. A pontot kibocsátó kereskedőnek tisztában kell lennie azzal, hogy ha önként vállalt kötelezettségének nem tesz eleget, presztízse mennyiben csorbul.

3.2.8. Étkezési utalvány, üdülési csekk

Adózási előnyök kihasználását szolgálják. Az előnyök úgy is kihasználhatók lennének, ha az összeg SZJA-csökkentő célokra történő felhasználását az adózó számlákkal igazolja, ez azonban jóval nehézkesebb lenne, mint az utalványok használata. A munkáltató kifizeti az utalvány értékét az utalvány kibocsátójának, majd – miután az utalványt a munkavállaló elköltötte, – az árut vagy szolgáltatást nyújtó elfogadó az utalványt készpénzre váltja az utalvány kibocsátójánál.

Kockázat, hogy a kibocsátó fizetésképtelenné válik, s az utalványt nem váltja készpénzre. Az üdülési csekknél e kockázattól nem kell tartanunk, mivel a csekkeket kibocsátó Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány a Kormány és a szakszervezeti konföderációk által létrehozott közhasznú szervezet, melynek fizetésképtelensége valószínűtlen. Az étkezési utalványok kibocsátói azonban magáncégek, melyeknél a fizetésképtelenség előfordulhat. A károsult a munkáltató, a munkavállaló vagy elfogadó is lehet, attól függően, hogy a fizetésképtelenség bekövetkezésekor az utalvány kinek a birtokában van.

A munkáltatótól és az elfogadótól elvárható, hogy a kibocsátó pénzügyi helyzetéről információval rendelkezzen, s a kockázatot ennek megfelelően kezelje. A munkavállalótól azonban ez nem várható el, ezért őt védeni kell. A védelem módja lehet, hogy az elfogadó vállalja: az utalvány elfogadását csak meghatározott határidővel (például egy hónappal) mondhatja fel, így a munkavállalónak akkor is lehetősége van az utalvány elköltésére, ha a kibocsátó nem fizeti ki. Az is egy lehetséges módja a védelemnek, hogy a munkáltatónak kötelessége az utalványt másik cég utalványára cserélni, ha értéktelenné válik.

Másik megoldás, hogy a kibocsátót fizetési intézménynek minősítjük, s ennek keretében prudenciális követelményeket írunk elő. Ebben az esetben a munkáltató és az elfogadó kockázata is mérséklődik.

3.2.9. Egészségkártyák

Az egészségpénztári költések egyszerűsítését szolgálják. Két fajtájuk lehetséges. Az egyik esetben az egészségpénztárral kapcsolatban lévő bank egy hitelkártyát bocsát ki, s e kártyával az egészségpénztári költések is fizethetők. Az egészségpénztár a havi költést a hitelkártya kamatmentes periódusán belül kifizeti a banknak. Ezt a megoldást alkalmazza például a KH Bank leányvállalatával, a KH Egészségpénztárral közösen. Prudenciális követelmény előírása nem szükséges, hiszen a bank és az egészségpénztár felügyelete megoldott, s a kártya használata nem fokozza a kockázatokat.

Másik megoldás, hogy az egészségpénztár egy speciális kártyát bocsát ki, amely csak az ügyfél egészségpénztári számlájához biztosít hozzáférést, s csak azon kereskedők számára, akik szerződtek a pénztárral. Ilyen megoldást alkalmaz például a Dimenzió Egészségpénztár. A pénztár egy szolgáltatót vesz igénybe, a szolgáltató azonban pénzt nem kezel, csak az egyenleget tartja nyilván, a pénzt az egészségpénztár utalja át, saját számlájáról. (http://www.dimenziocsoport.hu/docs/kartya1-2.pdf) Ezért külön prudenciális előírások ebben az esetben sem szükségesek.

Lehetséges azonban olyan megoldás is, hogy az egészségpénztár a tagok egyenlegeit átutalja a szolgáltatónak, s a fizetést közvetlenül a szolgáltató teljesíti. Ebben az esetben a kereskedő számára kockázat, hogy hozzájut-e pénzéhez. Mivel a kereskedőtől nem várhtaó el, hogy a különböző hátterű egészségkártyák között különbséget tudjon tenni, ha a szolgáltató nem bank, fizetési intézménnyé kell minősíteni, s számára (a készülő EU irányelv keretében) prudenciális követelményeket kell előírni.

3.2.10. Mobil bankolás

Nem pénzhelyettesítő, de annak látszik. Lehetőséget biztosít arra, hogy a hitelintézet ügyfele SMS-ben rendelkezzen folyószámlája felett. A hiteles SMS-küldés, és a bankok által történő fogadás informatikai feladat. A rendszerben való részvételhez SIM-kártya csere szükséges. Jelenleg az OTP és a Budapest Bank ügyfelei számára elérhető, de a rendszerhez más bankok is csatlakozhatnak. A T-Mobile és a Budapest Bank co-branded hitelkártyát is forgalmaz. A hitelkártya-igénylés a SIM-kártya cserével együtt a T-Mobile üzleteiben lebonyolítható. A mobilszolgáltató pénzt nem kezel, pénzhelyettesítő nem jön létre.

4. Közgazdasági pénzhelyettesítők

A pénzhelyettesítőknek ez a fajtája a pénz gazdaságélénkítő, illetve hitel funkcióját kívánja kihasználni. Klasszikus pénzhelyettesítő a váltó, ez komplikáltsága, nehézkessége miatt az egész világon visszaszorulóban van, ezért itt is csak megemlítjük. A váltó kivételével a közgazdasági pénzhelyettesítők általában egy kisebb régióban, egy-egy térségben működnek.

4.1. Pénzhelyettesítők – Érdek, ellenérdek

• A közgazdasági pénzhelyettesítők nem könnyítik, inkább nehezítik a pénzforgalmat: a hagyományos készpénz és számlapénz mellett használják őket, ami többlet adminisztrációval jár.

• Egy-egy gazdaságilag nehéz helyzetben lévő térség gazdaságának élénkítését szolgálják.

• Előfordulhat, hogy a térség önkormányzata a pénzhelyettesítő kibocsátásával kamatmentes hitelhez (seigniorage) jut.

• A pénzhelyettesítő kibocsátása keresztezheti az ország nemzeti bankjának érdekeit, s csökkentheti siegniorage-bevételeit.

4.2. Történelmi példák

A pénzhelyettesítőknek a nagy gazdasági válságok alatt, illetve után volt reneszánszuk. A válságok alatt ugyanis az érzékelhető, hogy az áruk, szolgáltatások iránti potenciális kereslet és a potenciális kínálat is jelen van, a tranzakció azonban pénz hiányában nem tud létrejönni.

• 1930-ban egy csődbe jutott bajor szénbánya tulajdonosa munkásait szénutalványokkal fizette. A környékbeli boltokban elfogadták az utalványokat, s beszállítóiknak is utalványokkal kezdtek fizetni. Az utalványokat minden hónapban a szén tárolási költségére hivatkozva egy bélyeggel érvényesíteni kellett. Végül az utalvány eljutott egy olyan szereplőhöz, aki ténylegesen szénre váltotta. 1931-ben már 2000 vállalat bocsátott ki hasonló utalványt, amikor a német jegybank betiltotta a vállalkozást. (www.transaction.net/money/cc/cc04.html)

• 1932 júliusában, a 35%-os munkanélküliséggel küszködő osztrák Wörgl városában az önkormányzat bocsátott ki pénzhelyettesítőt, amellyel közmunkákért fizettek, s amellyel a helyi adókat lehetett leróni. A pénzhelyettesítőt havonta a névérték 1%-ába kerülő bélyeg vásárlásával érvényesíteni kellett, ezért a birtokos érdekelt volt abban, hogy minél hamarabb elköltse. Ennek következtében forgási sebessége 14-szer gyorsabb volt, mint a schillingé. (Klasszikus gazdasági válságok alatt a pénz forgási sebessége csökken a defláció és az óvatossági pénzkereslet növekedése miatt.) A kibocsátott pénzhelyettesítőkkel azonos értékű schillinget a város a helyi takarékszövetkezetben letétbe helyezett, melyet a takarékszövetkezet helyi vállalkozóknak hitelezett ki. A kísérlet alig több mint egy éve alatt a munkanélküliség a városban 25%-kal csökkent, miközben Ausztriában 14%-kal növekedett. A kísérletet 1933 szeptemberében – amikor már több osztrák város hasonló pénzkibocsátást folytatott – az Osztrák Nemzeti Bank betiltotta. (http://userpage.fu-berlin.de/~roehrigw/woergl/alles.htm)

• 1932-ben Irving Fisher, a Yale Egyetem tanára, a pénz forgalmi egyenletének megalkotója, a wörgli példa nyomán hasonló rendszerek bevezetését szorgalmazta az USA-ban, s 400 város be is vezetett helyi pénzt. Roosevelt elnök tanácsadói jónak tartották az ötletet, de felhívták a figyelmet arra, hogy gazdasági decentralizációhoz vezet. Ezért Roosevelt 1933-ban betiltotta a helyi pénzeket, s közvetlenül ezután meghirdette a New Deal-t.

4.3. A WIR Bank

Az 1934-ben, Zürichben alakult a Wirtschaftsring-Genossenschaft (Gazdasági Gyűrű Szövetkezet) azért méltó a külön említésre, mivel az általa létrehozott pénzhelyettesítő még ma is forgalomban van. (Székhelye jelenleg Bázel, hét svájci városban van fiókja.) A szövetkezet tagjai magánszemélyek, kis- és középvállalkozások. A pénzhelyettesítő (CHW) csak számlapénz formájában létezett, s létezik még ma is. A szövetkezet kezdetben két módon bocsátott ki pénzhelyettesítőt.

• A szövetkezet tagjai svájci frankot fizettek be, s 5%-kal több pénzhelyettesítőt kaptak.

• A szövetkezet kamatmentes pénzhelyettesítő hitelt nyújtott. Ez a pénzhelyettesítő-teremtési módszer jelenleg is létezik.

A pénzhelyettesítővel a szövetkezet tagjai egymásnak fizetnek, a pénz iránti keresletet az tartja fenn, hogy a CHW-ben kapott hiteleket visszafizessék. (A CHW-ben kapott hitelt egyébként svájci frankban is vissza lehet fizetni, de a CHW elfogadása pótlólagos forgalmat is generál.) (www.reinventingmoney.com, http://www.wir.ch)

A szövetkezet működésének első éveiben hitelkihelyezéseinél nem volt eléggé körültekintő, ezért pénzügyi problémái keletkeztek, amit a tagok pótbefizetéseivel oldottak meg. 1936 óta áll a Svájci Bankfelügyelet felügyelete alatt.

Az ezredfordulóig csak CHW-ben hitelezett, azóta CHF-ben is végez tevékenységet. Pénzhelyettesítő hitelállománya 800 millió CHW, CHF hitelállománya már ezt meghaladó. Hatvanezer tagja van. Banki tevékenysége mellett tagjai számára rendszeresen szervez továbbképzéseket, összejöveteleket, melyek ösztönzik a tagok egymás közti üzleti kapcsolatait.

A bank tevékenysége ösztönzőleg hat a svájci kis- és középvállalatok egymás közötti forgalmára. A forgalom nagyobb részét CHF-ben számolják el, csak annyi CHW-t fogadnak el egymástól, amennyit tovább tudnak adni. Ez a módszer biztosítja, hogy a CHW nem inflálódik gyorsabban, mint a CHF. A CHW forgási sebessége jelentősen meghaladja a CHF-ét.

A Svájci Bankfelügyelet a WIR-Bankot ugyanúgy felügyeli, mint bármely más hitelintézetet, csupán annyi a különbség, hogy a CHW állományra vonatkozóan a likviditási követelményeket nem kell betartania.

4.4. Jelenlegi pénzhelyettesítők

A pénzhelyettesítők iránti igény a nyolcvanas években éledt újjá. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a nyolcvanas évektől a monetáris politika világméretekben irányt váltott: a keynes-i politikát felváltotta a neoliberális, amely a pénz semlegességét hangsúlyozza, egyedüli feladatának az árstabilitást tartja, a pénz gazdaságélénkítő, munkanélküliség csökkentő szerepével nem foglalkozik. (Az irányváltásban különben nagy szerepe volt a most Nobel-díjra jelölt Phelpsnek.)

E pénzhelyettesítők komoly kockázata, hogy a szervezési munkát társadalmi munkában vagy (például az önkormányzat szociális osztályán) kellő szakértelem nélkül végzik, a rendszer motorja egy-egy lelkes aktivista, akinek kilépése az egész rendszert veszélyezteti. Ezért a folyamatosságra nincs garancia. Mivel itt közösségi önszerveződésekről van szó, a kockázatokkal minden résztvevő tisztában van, ezért felügyelet rendszeridegen lenne. (Legfeljebb az adóhivatal és a statisztikai hivatal vizsgálódhat, vajon adózzon-e a pénzhelyettesítőben kapott jövedelem, s a pénzhelyettesítőért végzett munka szerepeljen-e a GDP-ben.)

4.4.1. LETS

1983-ban Kanadában jöttek létre az első LETS (Local Exchange Trading System) rendszerek, amelyek elsősorban az angolszász világban terjedtek el. Az Egyesült Királyságban több mint 450 csoport alakult. A legnagyobb létszámú csoport Ausztráliában, Sidney közelében működik, 1800 tagja van. (http://en.wikipeida.org/wiki/Local_Exchange_Traqding_Systems, http://www.freeweb.hu/hunglets/fogalom.htm)

A LETS tagjai általában szolgáltatásokat cserélnek egymással: gyermekfelügyelés, takarítás, korrepetálás, kisebb házi javítások. Előfordul, például Minneapolisban egy bevásárló-központban, hogy a rendszerbe áruházak is bekapcsolódnak: a pénzhelyettesítőket néhány százalékban elfogadják. Ez voltaképpen árengedmény, ami forgalomnövelő, s egyúttal a kereskedők a közösség összetartásához is hozzájárulnak.

4.4.2. Ithaca hours

A New York állam béli Ithaca városában működő „Ithaca óra” nevű pénzhelyettesítő hasonlít a WIR Bank rendszeréhez, de kevésbé bankszerű. 1 óra 10 USD-t ér. A pénzkibocsátást egy köztiszteletű személyiségekből álló Circulation Committee ellenőrzi. A pénzhelyettesítő az alábbi módokon kerülhet forgalomba.

• A helyi vállalkozók, akik a pénzhelyettesítőt elfogadják, évente regisztráltatják magukat. A regisztráció díja 20 USD. A regisztrációért 2 óra pénzhelyettesítőt kapnak. 900 helyi vállalkozó szerepel a regiszterben.

• A Circulation Committee kamatmentes kölcsönt vagy adományt nyújt helyi vállalkozóknak, iskoláknak, egyházaknak.

• A rendszer kiadásainak egy részét (pl. pénznyomtatási költség) a pénzhelyettesítőben fizeti.

A pénzhelyettesítőt elfogadó vállalkozók alkalmazottaikat részben órában fizetik. Az órákat helyi boltokban, uszodában lehet levásárolni. Jótékonysági vásárokon is lehet órában fizetni. (www.ithacahours.org)

4.4.3. Szelektív hulladékgyűjtés pénzhelyettesítővel

A brazíliai Curtiba szegénynegyedének lakói élelmiszer- és közlekedési utalványokat kapnak a szeméttelepre szállított szelektív hulladékért. A jegyeket beváltó kereskedő a jegyekért az önkormányzatnál készpénzt kap, melynek forrása a szelektív hulladék továbbértékesítésének bevétele, s a tisztább környezet miatti egészségügyi megtakarítás. A közlekedési utalványok a városi tömegközlekedésben használhatók fel, s hozzásegítik a szegénynegyed lakóit, hogy munkát találjanak. (www.transaciton.net/money/cc/cc06.html)

4.5. Magyar példák

A magyar közösségi kultúrában nagy hagyományokkal rendelkező kaláka virtuális pénzhelyettesítőnek is felfogható. A kalákában végzett munkát számon tartják, s viszonzása

szinte kötelező. A magyarországi pénzhelyettesítők ezért vagy városokban jöttek létre, vagy falvakban olyan résztvevőkkel, akik betelepülők, tehát a kalákába nem kapcsolódhattak be.

A kilencvenes években, illetve 2001-ben összesen hat pénzhelyettesítő jött létre, Budapesten, Gödöllőn, Szolnokon, Miskolcon, Tiszalúcon és Bordányban. Az első, az 1994-ben Budapest egy lakótelepén alakult Tálentum körnek maximális létszáma 150 fő volt, szolgáltatásokat cseréltek. A körök száma 1999-ben szaporodott, egy, a British Council által, civil szervezetek aktivistái számára szervezett angliai tanulmányút nyomán. A legnagyobb, 300 embert mozgató kör Szolnokon jött létre. Legérdekesebb a Bordányban létrehozott kezdeményezés, amelynek fénykorában 76 tagja volt, akik egymásnak és a falunak szolgáltatásokat nyújtottak. A pénzhelyettesítőt a helyi teleház komputerében tartották nyilván, s a pontokat az egymásnak történt elszámolás mellett ingyen internetezésre lehetett felhasználni.

A körök mára elhaltak a szervezők érdekeltségének megszűnése miatt, vagy azért, mert a tagok úgy döntöttek: már ismerik egymást, s pénzhelyettesítő nélkül is segítenek egymásnak. Egyedül a szolnoki maradt fenn átalakult formában: használtruha-kereskedésként működik. (North, P .: (2006) ‘Kaláka and Kör: Green money, mutual aid and transition in Hungary ‘, in ‘ Review of International Political Economy’; Vol 13/1 pp 28-52)

4.6. További lehetőség

A pénzhelyettesítők jelenlegi kínálatában nem szerepel, de bármikor megjelenhet az a lehetőség, hogy az önkormányzat saját beruházásait, vagy a szociális segélyeket egy saját maga által kibocsátott pénzhelyettesítővel fizesse, s e pénzhelyettesítőket a helyi adó fizetésére lehessen felhasználni. Az ilyen pénzhelyettesítő kibocsátásánál arra kell ügyelni, hogy a kibocsátott mennyiség kevesebb legyen, mint a várható helyi adó bevétel. Ha ilyen pénzhelyettesítők kibocsátására igény keletkezne, a kibocsátást az államháztartásról szóló törvényben lehetne szabályozni, s amennyiben szükséges, az ellenőrzéssel az Állami Számvevőszéket vagy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt kellene megbízni. Elképzelhető azonban, hogy a felügyeletet a PSZÁF-ra bízzák, az itt felhalmozott tapasztalatokra hivatkozva.

Helyi Pénzek Tényleges Technikai Létrehozása

Helyi Pénzek: Hatalmas Lehetőségek a Kuponokban

– A rendszer néhány százezer forintból megvalósítható.

A többszőrösen is felhasználható, kedvezményre jogosító kuponok élénkítik a helyi gazdaságot. A működő soproni Kék Frank is egy utalvány.

A vásárlók , a helyi lakosok olcsóbban jutnak árukhoz, szolgáltatásokhoz.

Létre kell hozni egy egyesületet vagy szövetkezetet amely összefogja a közösség tagjait .

Valamint egy WEB oldalt, ahol belehet mutatni a rendszer , és később az elfogadó helyeket .

Kinyomtatni 1.500 db. 200 forint névértékű, többszőrösen is felhasználható, kedvezményre jogosító KUPONT .

A kupon a vásárláskor 5% kedvezményre fog feljogosítani .

Egy vállalkozásnál valaki 4 ezer forint főlőt vásárról, beválthat egy 200 forint értékű kupont .

Amennyiben 8 ezer forint főlőt vásárol, beválthat kettő db. 200 forint értékű kupont .

A kupon beváltásakor ez 5 % kedvezményt jelent !!! Tehát legközelebb is ott vásárol. A kupon rendszer forgalom növekedéssel jár .

Hatékonyabb marketing fogás mint ha 4 ezer forint fölötti vásárláskor 5 % kedvezményt ad .

Sokkal olcsóbb is .pl: 7ezer forintért vásárol akkor is csak 1db 200 forint értékű kupont válhat be .  A rendszerben részvevő vállalkozók , magánszemélyek, fizetnek 4 ezer forintos éves díjat . Cserébe Kedvezmény kupont kapnak . 20db 200 forint névértékű kupont .

 

 

Forgalomba hozatalának legjobb módja:

A vállalkozó minden 6 ezer forint feletti vásárláskor, egy kupont ad ajándékba.

A beváltott Kedvezmény kuponokat , ismételten forgalomba hozza.

Ezzel újabb vásárlásra ösztönöz.

 

Elővigyázatosság, Részletek:

A Kedvezmény kuponoknak dekoratívnak kell lennie, hogy az emberek szívesen fogják a kezükbe és használják.

Ne legyen könnyen hamisítható.

Különlegesen jó minőségű papírra kell nyomtatni, hasonlóra, mint a bakjegyeket. A soproni Kékfrankot az Állami Nyomda nyomtatja.

Vékony vonalú rajz a fénymásolás ellen.

Vízjel vagy hologram, ha lehet, UV fénynél világító felirat legyen rajta.

Rajta legyen a rendszer WEB oldalának a címe is.

A kupon ellő állítási költsége közelítsen a névértékéhez, ne érje meg hamisítani.

Helyi Pénz – A Londoni Iszlám Bankok Titka – The Islamic Bank of Britain (IBB)

A Londoni Iszlám Bankok Titka – The Islamic Bank of Britain

A modern “iszlám bankolás” ma még nagyon fiatal szakmának számít – mindössze 30 éve “jegyzik”. Tudományos alapjait Muassam Ali fektette le, aki szinte misszionáriusi elhivatottsággal fogott hozzá 1985-ben az első iszlám pénzügyi konglomerátum, a DMI (Dar Al-Maal Al-Islami, azaz Muszlim Pénzügyi Hivatal) szakmai tekintélyének megalapozásához, amelynek egyben alelnöke is volt. Később, 1991-ben Ali alapította meg Londonban az első Muszlim Bank és Biztosítási Intézetet (Institute of Islamic Banking and Insurance) is, amelynek következményei a mai napig mozgásban tartják a brit pénzügyi központot.

Iszlám bank Londonban

Két évig tartó előkészítő tárgyalások után, idén ősszel nyithatta meg kapuit az első önálló, iszlám elvek szerint működő bank az európai pénzvilág egyik központjában, Londonban. A bank felügyelő tanácsa papokból áll, és – a brit bankjog keretein belül – kizárólag a saria, vagyis az iszlám törvénykezés szerint irányítják az üzletpolitikáját. A The Islamic Bank of Britain (IBB) csakis az “etikus” befektetések, azaz a Korán, illetve a szunna ide vonatkozó passzusaival összhangban álló üzleti célkitűzések mellett kötelezheti el magát. Az IBB a kamatszedés és kamatfizetés elhagyásán túl a felszámolt ügyleti díjakat is előzetes megállapodás tárgyává teszi. Ezen kívül nem finanszíroz dohány-, szesz- vagy pornóiparral kapcsolatban álló vállalkozásokat. Mindez némileg meghosszabbítja a befektetések elbírálásának átfutási idejét, hiszen a bizottság tagjainak minden egyes ügyletet külön-külön meg kell vizsgálnia.

“Az iszlám alapelvei egyszerűek, világosak és kőkemények” – szögezi le a híres szerzőpáros, Mervyn Lewis és Latifa Algoud a téma egyik klasszikusának tekintett művében, az Islamic Banking-ben (Iszlám banktevékenység). A brit kiadású szakkönyv a pénzügyi technikák elemzésén túl betekintést ad az iszlám alapokon álló gondolkodásmódba is: az iszlám szabályrendszere nem válik szét világi és vallási szférára, hanem egyaránt kiterjed az élet minden területére. Vagyis, mivel az iszlám törvénykezés, azaz a saria szerint tilos “pénzből pénzt csinálni”, ha egy hithű muzulmán pénzintézet betétszámlát kínál az ügyfeleinek, arra természetesen nem fizet kamatot. Helyette viszont, a saria szabályainak megfelelő befektetéseket eszközöl, amelyek hozamait megosztja a betéttulajdonosokkal. Vagy vegyük például az itthon is népszerű lakáshiteleket: ha egy iszlám bank “lakáshitelt nyújt”, akkor először megvásárolja a kiszemelt ingatlant, majd gyakorlatilag bérbe adja azt a hitel igénylőjének. Hasonló szisztéma szerint alakulnak az arab kisvállalkozói hitelek is: a bank részesedést vásárol az adott vállalkozásban, majd a tevékenység hasznaiból lassan “visszaszedi” a kezdeti hozzájárulás összegét.

Az újonnan nyitott londoni bank szolgáltatásai is meglehetősen széles spektrumon mozognak – természetesen nem csupán iszlámhívők számára. A jelzáloghitelektől kezdve, a hitelkártyákon át egészen a vállalkozások támogatásáig, szinte minden ismert banki termék “etikus változata” megtalálható a palettán. Az IBB, szándékai szerint egyre több fiókot nyitna szerte Nagy-Britanniában, illetve 2005 tavaszától elérhetővé tenné internetes szolgáltatásait is.

A Korán szerint

A Korán egyértelműen kijelenti, hogy “minden vagyon Allahé”, és akik kamatot fizetnek vagy szednek, azok “háborúban állnak Istennel és Mohameddel”. A saria másik forrása, a prófétai szunna (hagyomány) még a kamat fogalmát sem ismeri. Miután a hagyományok szerint egy törzs köteles volt gondoskodni az elesett tagjainak megélhetéséről, még magáról Mohamedről is feljegyezték, hogy “rokoni kölcsönt” kapott, amelyből aztán egy egész karavánt szerelt föl. Mikor pedig nagy haszonnal túladott rajta, visszafizette a kölcsön (eredeti) összegét, és a nyereségből tovább élt. Többek között ezekre hivatkozva kezdték követelni később a modern muszlim mozgalmak, hogy a bankok is tartsák be a szunnát, és töröljék el a kamat intézményét.

Konkrétan a befektetésekre vonatkozóan a saria öt alapelvet fogalmaz meg: (1) nem foglalhatnak magukban kamatfizetést, (2) az ügyletben meg kell jelennie a jótékonysági adakozásnak, azaz a vallásos adónak, (3) az üzlet nem irányulhat az iszlám értékrendjével szembenálló termék vagy szolgáltatás előállítására, (4) tilos az amúgy elkerülhető kockázatok vállalása, kerülni kell a spekulatív ügyleteket, és végül, (5) az üzlet tagjainak kölcsönösen vállalniuk kell, hogy biztosítják egymást a károk és veszteségek ellen.

A bank intézménye tehát – az iszlám elvek szerint – jóval több mint “nyereséggyár”. Az arab bankoknak társadalmi felelősségük van! Egy ilyen hitelintézet minden egyes dolgozójának olyan magatartást kell tanúsítania, hogy bárki, aki a bankkal kapcsolatba lép, lássa: itt még a tőke felhasználása is vallásos cselekedetnek minősül. Az iszlám elveivel tehát csak olyan finanszírozási ügyletek egyeztethetőek össze, amelyekben a finanszírozó a pénze fejében csak az annak felhasználásából elért haszonból – ami természetesen nem kapcsolódhat szeszgyártáshoz, szerencsejátékhoz vagy egyéb kétes hírű iparágakhoz – kap egy előre meghatározott arányú részt. A résztvevők ugyanilyen arányban viselik azonban a vállalkozás esetleges veszteségeit is. A mezőgazdasági beruházások esetén például, ha rossz a termés, és ez kárt okoz a termelőnek, a banknak is méltányos hányadban le kell mondania a kölcsön összegének visszaköveteléséről.

Bár mindez rendkívül leszűkíti a hívők mozgásterét a mai pénzügyi világban, a közismerten tehetős és talán kevésbé elkötelezett hitéletű arab uralkodók – az idő múlásával – természetesen megtalálták a maguk “kiskapuit”. Például a világ egyik leggazdagabb embereként jegyzett Alwaleed Bin Talal herceg, akinek már pár évvel ezelőtt is 20 milliárd dollárra rúgott a vagyona, portfoliójának döntő hányadát amerikai Citigroup részvényekben tartja, megszabadulva ezáltal az arab etika béklyóitól.

Erkölcsös profitok

A vallási alapokon kezelt befektetések iránt világszerte egyre nagyobb igény és érdeklődés mutatkozik. Mivel Földünk minden ötödik lakója muzulmán vallású, nem meglepő, hogy legintenzívebben az iszlám alapelveit figyelembe vevő termékek és szolgáltatások kezdtek szaporodni. Erre válaszul Dow Jones, a világhírű Dow Jones Ipari Átlag nevezetű tőzsdeindex létrehozója, összeállította a Dow Jones Islamic Markets Indexes (Dow Jones Iszlám Piaci Indexek) csoportot, amely működése első öt évében mintegy 27 százalékkal múlta felül a szintén közismert – az amerikai tőzsdék mindenkori legjobb 500 ipari cégének részvényárfolyamából számított – S&P500 index átlagos megtérülését. 1997-ben az iszlám típusú pénzügyi tranzakciók forgalma összesen évi 160 milliárd dollárt tett ki, és évi 10-15 százalékos növekedést mutatott. 1998-ban a világ 43 országában mintegy 200 iszlám bank és pénzügyi intézmény működött, amelyek összesen 100 milliárd dollárt kezeltek. Ma már, mintegy hat évvel később, ez az összeg több mint 200 milliárd dollár.

http://helyipenz.nolblog.hu/archives/2009/01/15/Az_iszlam_bankok_titka/

Almássy Tamás – A helyi gazdaság erősítése kooperáción alapuló helyi pénzügyi együttműködésekkel

Almássy Tamás – A helyi gazdaság erősítése kooperáción alapuló helyi pénzügyi együttműködésekkel

A jelenlegi, válságokkal terhes helyzetből sok szerző egy akár paradigmaváltásként is értékelhető változásban látja a kiutat, amely során a jelenlegi egoista kapitalizmust felváltja egy olyan társadalmi-gazdasági formáció, amelynek a helyi kisközösségek adják az alapját.

Ehhez többek közt új típusú pénzre és pénzintézetekre is szükség van. Felmerül a kérdés, mennyire lehetnek sikeresek ezek az új gazdasági formák?

A fönntarthatóságot általában csak gazdasági szempontból szokás vizsgálni, ám a gazdaság csak “saját magunk visszatükröződése” (Dauncey). A fenntarthatóságnak fontos antropológiai –etikai összetevői is vannak, amelyről általában meg szoktunk feledkezni.

Az egészséges társadalom tiszteli a természetet, elismeri az élő és az élettelen világ jogát a háborítatlan létezésre; tagjainak és részközösségeinek megadja az önrendelkezés jogát (valós demokrácia, szubszidiaritás); lehetővé teszi a különféle kultúrák virágzását; támogatja az informális kapcsolatokon nyugvó, helyi önsegítő hálózatok kialakulását. Ám a kisközösségeket erősen szétbomlasztotta a város. Douthwaite azt javasolja, hogy szakadjuk el a jelenlegi gazdasági logikától, szerezzük vissza a közösség gazdasági kulcsfolyamatai fölötti ellenőrzést.

Az itt idézett gazdasági elvei megfelelnek ennek: növekedjék a helyben maradó vagyon és a hozzáadott érték; a helyi gazdaságra vonatkozó döntéseket helyben hozzák meg; csökkenjen a pénzügyi függés; váljon függetlenné az energiaellátás, az élelmiszereket és a ruházatot helyben teremtsék elő.

N.B. A helyi fogyasztásra ösztönzés nem egyenlő a fogyasztásra ösztönzéssel. Ha a távoli országokból behozott termékeket közeli országok termékei vagy hazaiak váltanák fel, sokat nyerhetnénk a fenntarthatóságnak.

A helyi gazdaságot erősítő pénzügyi kezdeményezések és intézmények

Jól szolgálhatja a közösség érdekeit egy olyan pénz, amely kizárólag értékmérő és a megtakarítás nem jár kamatjutalommal. Segítségével jól elkülöníthető a “külkereskedelem” és a helyi forgalom, élénkíti a helyi forgalmat, nem inflálódik. A kaláka köröknek, ahol ezt használják, közösségerősítő hatásuk van, erősítik a személyes kapcsolatokat, tagjaiknak biztonságot nyújtanak.

Az ilyen helyi pénz egyik legkorábbi újkori példája a Silvio Gesell féle “rozsdásodó pénz”. Az 1929-33-as túltermelési válság deflációval is járt, az árak drasztikusan estek, megérte a pénzt tartalékolni, a forgalom leállít. Az ausztriai Wörglben Gesellék olyan pénzt bocsátottak ki, melyre havonta a névérték 1%-ának értékében bélyeget kellett ragasztani. Ez a pénzromlás arra ösztönözte az embereket, hogy minél előbb szabaduljanak a pénztől, ez pedig élénkítette a forgalmat. Később az Osztrák Nemzeti Bank pénzkibocsátási monopóliumára hivatkozva betiltotta ezt a helyi pénzt. Több mint 300 féle hasonló helyi pénz volt forgalomban az USÁ-ban is ugyanabban az időszakban. Később ezeket is betiltották.

A 18-19. század Amerikájában jellemzően helyi bankok működtek, melyek a helyi forrásokat helyben fektették be. A bankár ismerte a környék lehetőségeit, szükségleteit, elsősorban a hitelkérő személyiségére, múltjára, családjára kölcsönzött, nem pedig hitelfedezetre. A bank helyi pénzt bocsátott ki, s ez a pénz a szűkebb régióban forgott, ott teremtett jólétet. A 19. század második felében a városokban létrejöttek a nagy pénzügyi központok, nagy volt a tőkeigényük, a vidéki kis bankok inkább nekik kölcsönöztek, így a pénz eltűnt a vidékről, s ez nagy visszaesést okozott a farmerek körében.

Egy modern példa: Chicago egyik belső kerülete South Shore a 60-as években fokozatosan lecsúszott. A fehér középosztály kiköltözése után feketék költöztek be, a boltok bezártak, a házakat és köztereket elhanyagolták, az ingatlanok értéke leesett, a bankok túl kockázatosnak kezdték tartani a hitelnyújtást. Nőtt a munkanélküliség és a bűnözés. A South Shore Banknak, miután 73-ban új tulajdonosok vették át, sikerült a folyamatot megfordítania. Felújították a jelzáloghitel rendszert, tömbrehabilitációk révén megváltoztatták az ott élők viszonyát környezetükhöz. A bank a szokásos megközelítés szerint nagy kockázatot vállalt, hiszen jelentős összeget helyezett ki nagyon kis területre. A South Shore Bank szerint viszont pont ez adott esélyt a sikerre, csak így lehetett áttörést elérni. (A sikert a szűklátókörű, csak a pénzügyi szempontokat figyelembe vevő nézőpont feladásának köszönhetik.)

Angliában az egy gyülekezethez, munkahelyhez stb. tartozó tagok megtakarításait hitelegyletek kezelik. Céljuk nem nyereségtermelés, csak a tagoknak való kölcsönzés. Ezek azonban nem vállalkozásokat ösztönző kölcsönök, csak fogyasztói kiadásokra vonatkoznak.

A hazai takarékszövetkezetek gyakorlatilag nincsenek a tagok irányítása alatt. A magyar törvények erősen megnehezítik, hogy magánemberek szövetkezeti hitelintézetet alakítsanak, akkora alaptőkét írnak elő.

Egy kisközösségekre építő világban a hitelegyleteknek nagy szerepük kell legyen.

A közösségi jellegű pénzügyi kezdeményezések nemzetközi tapasztalatai és a hazai remények

A kaláka körök ötlete az 1980-as években kezdett Kanadából elterjedni. Ma már a világ számos országában működnek, esetenként helyi jellegzetességeket is mutathatnak, pl. Japánban, idősgondozásra alakult ilyen jellegű hálózat.

Hazánkban jelenleg hét kaláka kör működik. Nagyban segítette megalakulásukat a Nonprofit Szövetség 98-ban indított programja és a Kör Kézikönyv megjelenése.

A körök elősegítik, hogy a közösség “visszatanuljon” bizonyos dolgokat úm. együttműködés, önbizalom, bizalom, közös döntések stb., a közösség megtapasztalhatja  a maga gazdasági erejét. A körök lehetőségei azonban korlátozottak, lényegükből fakadóan informálisan működnek, pénzük nem ölt alakot, ezért nem is alkalmas arra, hogy helyi pénzzé váljon.

A körön belüli adásvételekre és szolgáltatásokra vonatkozó adózási szabályozás nem kidolgozott. Amennyiben az adóhatóság a kör belső fizetőeszközét “igazi” pénznek tekinti, úgy akkor kell adóznunk, ha a kereskedés túllép egy bizonyos értékhatárt. Amennyiben az adóhatóság nem ismeri el “igazi” pénznek a kör fizetőeszközét, akkor az adásvételeket természetbeni juttatásnak tekinti. Ez után magánszemélyek nem adóznak, csak a cégek és egyéni vállalkozók.

Helyi pénz kibocsátásának főbb gátjai a következők: a pénzjegykibocsátás állami monopóliuma; a polgárok veszteségnek tekintik, ha nem kapnak kamatot ; az állami garancia hiánya csökkenti a bizalmat.

A helyi gazdaságot erősítő eszközök kutatásával foglalkozó massachusettsi Schumacher Társaság beszámol egy esetről, amelyben tanácsadóként vett részt. Egy étteremnek átköltözéséhez hitelre volt szüksége. 10 dollár névértékű saját pénzt nyomtattak, melyet 8 dollárért lehetett megvásárolni. Később levásárolható volt a 10 dollár az étteremben. Az eset a helyi forrásból történő finanszírozás egyik példája lehet.

A 90-es évek közepén indultak világszerte a megtakarítások helyben tartására vonatkozó kezdeményezések. A hazai törvények szerint azonban legalább 20 milliós alaptőkére van szükség helyi hitelintézet alapításához. (S ez még nem helyi bank, nagyon erősen korlátozottak a lehetőségei. A bankszerű működéshez sokkal nagyobb alaptőke kell.)

Főbb szakirodalom:

Herman Daly, John B: Cobb Jr: For the Common Good – Redirecting the Economy Toward Community, the Environment and Sustainable Future (1989)

Guy Dauncey: After the Crash: The Emergence of the Rainbow Economy(1995)

Magyarul az utolsó ígéret szerint február végén megjelenik.

Richard Douthwaite: Short Circiut: Strengthening Local Economies for Security in an Unstabil World (1996)

Miként lehetne a pénzhiányt megszüntetni Magyarországon?

Miként lehetne a pénzhiányt megszüntetni Magyarországon?

A magyar költségvetésnek többek között azért nincs pénze, mert a magyar állam adóbevétele fedezetére több mint egy évtizede már csak hitellevelet bocsátott ki és nem normális állami pénzt. A hitellevél formájában történő pénzkibocsátásnak viszont az a hátránya, hogy érte tetemes kamatot kell fizetni a bankrendszernek. Mára már több mint 12 000 milliárd forint értékű állami hitellevél van forgalomban államkötvények, kincstárjegyek és más állami adóslevelek formájában. Ezeket a hitelleveleket a magyar állam saját kibocsátású pénzzel visszavásárolhatná. Ennek nincs alkotmányos akadálya. Jogi akadályát is csupán az képezi, hogy az egyszerű többséggel megváltoztatható Nemzeti Banki törvényben az állam önként lemondott pénzkibocsátási jogáról s azt átengedte az MNB-nek. Ezt a jogszabályt az állam minden további nélkül egyszerű parlamenti többséggel megváltoztathatná. Az igazi akadályt nem ez jelenti, hanem a bankrendszer és azok tulajdonosainak az ellenállása.

Amennyiben az állam hajlandó lenne saját kibocsátású pénzzel visszavásárolni a hitelleveleit, akkor egyidejűleg azt is elő kellene írnia a Magyarországon működő bankok és pénzintézetek számára, hogy a részleges tartalékrendszerről fokozatosan át kell térniük a száz százalékosan fedezett tartalékrendszerre. 2002. augusztus 1. óta a bankok számára előírt kötelező tartalékráta 5%. Amennyiben az állam előírná a bankoknak, hogy tartalékalapjaikat 5%-ról 100%-ra töltsék fel, úgy a bankok a tőlük állami kibocsátású pénzzel visszavásárolt államkötvények ellenértékét erre a célra használhatnák. Ez azt jelenti, hogy a magyar állam úgy szabadulhatna meg a több mint 12 000 milliárd forintnyi adóslevelétől, hogy az nem okozna inflációt, mert a bankrendszerbe kerülne a hitellevelek ellenértéke és ez a pénz nem lenne forgalomban. Ez a költségvetést tehermentesítené évi mintegy 1200 milliárd forint kamatkiadás alól. Nyilvánvaló, hogy ebből az összegből megfelelően finanszírozni lehetne az egészségügy, az iskolaügy és a nyugdíj-rendszer konszolidálását, korszerűsítését.

Közismert, hogy amikor a bankok pénzügyi nehézségekkel küszködtek, az állami költségvetésből három ízben is kaptak nagy összegű támogatást – összesen 500 milliárd forint került a bankokhoz 20 évi kamatozású állami kötvények révén a háromszori bankkonszolidáció keretében. Ma a bankrendszer egésze folyamatosan óriási nyereséget ér el, ezért az ország jelenlegi eladósodása indokolttá teszi, hogy a bankrendszer visszafizesse a számára nyújtott konszolidációs támogatást. Ennek nincs sem pénzügytechnikai, sem jogi akadálya – mindössze a politikai akarat hiányzik hozzá.

Felül kell vizsgálni a költségvetés és a Nemzeti Bank, illetve a költségvetés és az egész bankrendszer kapcsolatát. Ezen igény alátámasztására vegyünk közelebbről szemügyre egy konkrét esetet. 2001-ben sor került a forint felértékelésére. Ebből a Magyar Nemzeti Banknak könyvelésileg hátránya származott. A központi költségvetés 250 milliárd forintot fizetett ki készpénzben a Nemzeti Banknak könyvelési veszteségei pótlására. Az úgynevezett veszteség alapja a 10 milliárd euró (mintegy 2500 milliárd forint) devizatartalék forintértékének a csökkenése, a magyar pénz már említett felértékelése miatt.

A 2001. évi LVIII törvény a Nemzeti Bankról úgy rendelkezik, hogy az MNB a külföldi pénznemben fennálló követeléseinek és kötelezettségeinek az év utolsó napján érvényes hivatalos árfolyamon történő átértékelési különbözetét, akár mint nyereséget, akár mint veszteséget tartalékalapjába köteles helyezni. Így kell eljárnia értékpapír-állományával is, piaci értékelés figyelembe vételével. A hivatkozott törvény 17. §-a arról is rendelkezik, hogy a pénz- és értékpapír eredetű árfolyamkülönbözetek tartalékai nem vonhatóak össze. Ha az ilyen nyilvántartás pozitív egyenlegű, akkor a pénz a Magyar Nemzeti Banké, ha hiány mutatkozik, akkor azt a központi költségvetés készpénzben megtéríti. Az összeget a tárgyévet követő március 31-ig kell kifizetni, de a tárgyév december 31-re kell elkönyvelni.

Miután semmire sincs pénz, jogos a kérdés, hogy honnan lehet mégis ilyen hatalmas összeget az MNB támogatására biztosítani? A tények azt mutatják, hogy az Államadósság-kezelő Központ, amely részvénytársaság, már hónapokkal korábban növelte hitelfelvételét és kötvénykibocsátását. Az így kapott pénzt a költségvetés egyszámlájára helyezte, és innen az MNB inkasszóval leemelte.

Önálló fizetőeszköz, saját kibocsátású helyi pénz

Önálló fizetőeszköz, saját kibocsátású helyi pénz

Gazdasági válság idején sokhelyütt felmerül a saját kibocsátású, független fizetőeszköz létrehozásának kérdése. Egy térségen belül ésszerűnek tűnik, hiszen ahol eddig használtak a nemzeti valutáktól független fizetőeszközt, ott a helyi gazdaságra mindenképpen jótékony hatással volt. Kétségkívüli előnye, hogy ha a fizetőeszköz értékét nem az állami valutából következtetik, hanem a helyi adottságokból, erőforrásokból származtatják, akkor stabil, a környező gazdasági mutatóktól független pénzt lehet létrehozni.

A magam részéről úgy gondolom, hogy a kibocsátást a helyi, vagy regionális önkormányzatra kell bízni, így a piacon lévő pénz mennyiségét nem a bankok, hanem a terület vezetése felügyelheti. Ezzel bár a bankoknak nem kamatozik oly módon, ahogy a nemzeti valuta, viszont nem is jelennek meg a pénzmultiplikátor mechanizmusok.

Magyarországon pénzt -ellentétben a közhiedelemmel, nem az állam bocsát ki, hanem a bankok, mégpedig saját érdekeiket és nem a nemzetgazdaság, végső soron az ország és polgárainak érdekében.

Mivel ésszerűen a saját valutát kezelő pénzintézetek valóban csak kezelik a pénzt, nem bírnak felette irányítással, így a fizetőeszköz nem válik befektetési manipulációk eszközévé. Bár ezzel együtt jár az is, hogy betétekere (befektetésekre) sem lesz alkalmas, mégis ebből fakad gazdaságélénkítő ereje. Ugyanis a használónak nem a megtakarítás lesz a célja, hanem a vásárlás, tehát a pénz nem számlákon fog pihenni, hanem a gazdaság vérkeringését indítja be.

Hazánkban a közelmúltban Bicske polgármestere jelentette be önálló fizetőeszköz kibocsátását, ám ez a gyakorlatban nem valósult meg.

Nagy-Britanniában számos (százas nagyságrendű) kistelepülés döntött a világválság hatásainak enyhítése érdekében hasonló pénzek kibocsátása mellett. Németországban az elmúlt években ipari termelő cégek vezettek be hasonló elven működő vállalati pénzeket, melyek a telepen belüli éttermekben, büfékben és a kapcsolódó létesítményekben volt beváltható.

A rendszer legfontosabb feltétele a bizalom. Bizalom abban, hogy ha elfogadom a munkámért cserében, akkor majd tőlem is elfogadják. Valójában nincs ez másként az állami valutákkal sem. Emlékezzünk csak vissza akár a nem is olyan régmúltra. A pengő pályafutását hihetetlen nevekkel ezer milliárd bilpengőkkel fejezte be. Még emlékezhetünk akár a kabaréjelenetre, amikor a gyári munkás egy bőröndnyi pénzt kap, de mire a boltba ér, a legértékesebb a bőrönd, amiben vitte a pénzt.

Az elfogadóhelyek kiépítésével, a pénz alapját képező érték helyes megválasztásával és a belé fektetett bizalommal összességében egy valóban jól működő, és a makrogazdasági helyzettől teljesen független, értékálló fizetőeszközt teremthetünk.

Nomen Nescio

Helyi Pénzek Előnyei és Silvio Gessel

Helyi Pénzek Előnyei

Főbb eltérések a jelenlegi gazdasági rendszertől

• freigeld (szabad pénz)
• Minden pénzt egy korlátozott időtartamra bocsátanak ki.
• Hosszútávú megtakarítás esetén a pénzt le kell kötni vagy befektetni.
• freiland (szabad föld)
• Minden földet közösségi intézmények birtokolnak, csupán bérelni lehet (nagyon hosszú időre is) (lásd még: Henry George).

A (feltételezett) eredmények:

• Többet költenek az emberek fogyasztásra és beruházásra
• A fogyasztók felesleges pénzüket vállalkozások fejlesztésére fordítják
• Teljes foglalkoztatás: Munka mindenkinek, aki dolgozni akar
• A gazdasági növekedést a közösség tudja szabályozni
• A kamatok hosszabb távon nullára esnek le
• A freiland megelőzi a magas valódi földárakat
• Megszűnik az óriási társadalmi egyenlőtlenség
• Hosszabb távon mindenkinek kevesebb órát kell dolgoznia hetente

A wörgli kísérlet

1932-ben a tiroli településen, Wörglben vezették be a rendszert a gazdasági világválság hatásainak csökkentésére. Nemcsak áruvásárlásra, szolgáltatások kifizetésére volt alkalmas, de még a települési adókat is leróhatták vele. Fedezetül a helyi takarékban elhelyezett összeg szolgált. A fizetési utalványokat havonta 1% forgásbiztosítási illetékkel kellett érvényesíteni.

A Silvio Gessel német közgazdász elméletére alapozott ötlet annyira bevált, hogy számítások szerint a helyi pénz tizenháromszor gyorsabban forgott, mint a schilling (az akkori fizetőeszköz). A pénzkörforgás és ezzel a gazdasági teljesítőképesség megnőtt, a munkanélküliség csökkent. Az eredményt akkor a sajtó a wörgli csoda néven emlegette, és száz további település szerette volna bevezetni, azonban az Osztrák Nemzeti Bank betiltotta a hasonló kezdeményezéseket.

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Freiwirtschaft , magyar nyelvű oldal

Alternatív Pénzek: BerkShares, Toronto Dollar, Ithaca Óra, Történelmi Példák

Gondolatok a helyi pénzről ithacai szemmel

Alternatív Pénzek: BerkShares, Toronto Dollar, Ithaca Óra

Történelmi Példák

Dr. Botos Barbara

stratégiai referens, Polgármesteri Hivatal, Tatabánya

kornyezet@tatabanya.hu

Cornell Egyetem

Ithaca, NY

Hubert Humphrey Program

bb447@cornell.edu

Előszó

Mi is valójában a pénz, és miért tűnik olyan misztikus dolognak? Teremthetünk-e mi is pénzt vagy helyettesíthetjük esetleg mással? Játszhatunk akár bankot is? Számos kérdés merül fel a túlmisztifikált pénzügyi világ körül. Pedig a válasz egyszerű és pozitív. Nemzetközi példák tömkelege igazolja a helyi pénzek létjogosultságát és működőképességét. Csak Magyarországon ismeretlen és idegen világ ez.

A klasszikus megközelítés szerint a pénz meghatározásaként a pénz technikai funkcióit szokták felsorolni (forgalmi eszköz, fizetési eszköz, felhalmozási eszköz, általános értékmérő). De sokszor megfeledkeznek a közgazdasági funkciójáról, miszerint a pénz gazdasági szabályozó funkciókat is betölt. Számos pénzhelyettesítő létezik, amelyek pénzteremtésre általában nem alkalmasak, mivel azt csak helyettesítik. Ilyenek a technikai pénzhelyettesítők, amelyek már mindenki által ismertek. Többek között példa rájuk az egészségkártya, a pontgyűjtő kártya, az étkezési utalvány, az üdülési csekk, de akár a bankkártya is. A kevésbé ismert közgazdasági pénzhelyettesítők viszont a pénz gazdasági szabályozó funkcióját javítják, pl. serkentik a gazdasági aktivitást egy-egy térségben, és növelik a pénz forgási sebességét, miközben az értékmérő funkciót a hagyományos pénz látja el. A helyi pénz azért képes biztosítani a pénzkínálatot egy adott közösségen belül, mert a helyi közösségen kívül használhatatlan, nem tartanak rá igényt, illetve nem fogadják el. A világon számos közgazdasági pénzhelyettesítőt használnak. A tanulmány első részében a jelenleg is működő és legismertebb amerikai és kanadai pénzhelyettesítő rendszereket elemzem.

Kun János (2006) írása szerint a pénzhelyettesítőknek a nagy gazdasági válságok alatt, illetve után volt reneszánszuk, mivel a válságok alatt az érzékelhető, hogy az áruk, szolgáltatások iránti potenciális kereslet és a potenciális kínálat is jelen van, a tranzakció azonban pénz hiányában nem tud létrejönni. A jelenlegi gazdasági válság pontosan ilyen jelenségeket produkál helyi szinten. Kérdés, miért nem lépnek a helyi közösségek? A Római Birodalom megszűnésével a feudális gazdaságok virágoztatták fel az utódállamokat. A nagy rendszerek működéséptelensége esetén minden esetben előtérbe kerülnek a kisléptékű megoldások. Milyen jogi, társadalmi akadályokba ütközik egy ilyen helyi rendszer megvalósítása? A tanulmány második részeiben a kérdéskör ezen vetülete kerül majd megvitatásra.

Ithaca óra

A New York állambéli Ithaca városában (átmenetileg) élve sikerült megismernem és csatlakozom az igen jól működő „Ithaca óra” (Ithaca Hours) nevű pénzhelyettesítő rendszerhez, amely az Amerikai Egyesült Államok legrégebbi és legnagyobb helyi pénz rendszere, amely még ma is működik. Az Ithaca óra csak Tompkins megye földrajzi határain belül használható.

Egy Ithaca óra 10 USD-t ér, azaz közel 2.000 Ft-nak feleltették meg egy óra munkavégzésének átlagos díját. A rendszerben egy munkaóráért fizetnek egy bankjeggyel, amelyet a későbbiekben egy másik munkaórára lehet fordítani. Ez persze bizonyos esetekben megváltoztatható, amennyiben különleges szolgáltatásról van szó. Egy Ithaca óra természetesen nem tartalmazza az egyéb anyagdíjat, amelyért minden esetben külön kell fizetni. Azon vásárolt termékek esetében pedig, amelyek nem szolgáltatások, az Ithaca óra névleges értékével számolnak, bár előfordul az is, hogy csak bizonyos százalékban engedi a kereskedő az Ithaca órával történő fizetést, ami egyben érthető is, mert ezek a kereskedők nemcsak az Ithaca órával lefedett területről vonzzák a potenciáis vásárlókat. Viszont minden Ithaca óra használatával a kereskedők amerikai dollárt spórolnak meg.

Az Ithaca óra esetében valódi pénzről van szó, amelyet jó minőségű papírra nyomnak, és amelyen egy nehezen fénymásolható halvány grafikai elem és a szokásos pecsételt sorszám mellett az Ithaca Óra Szervezet és AFCU (ld lejjebb) elnökének aláírása is szerepel. Mindez lehetetlenné teszi a helyi pénz hamisítását. A jelenlegi elnök (Stephen Burke) személyes véleménye szerint az Ithaca óra azért jobb, mint bármilyen más pénzhelyettesítő rendszer, mert az Ithaca óra bankjegy kézzel fogható és tapintható, és nemcsak egy könyvelő rendszerben megjelenő fiktív pozitív vagy negatív mérleget képvisel. Mivel pontosan annyit ér, mint amennyi a névértéke, adminiszratíve is könnyen kezelhető rendszerben működtethető. Mint látni fogjuk, számos más pénzhelyettesítő rendszer ennél sokkal bonyolultabb átváltási modellt alkalmaz.

Mindazok, akik az Ithaca órát, mint pénzhelyettesítőt elfogadják, évente regisztráltatják magukat a www.ithacahours.org weboldalon. Ezt jómagam is megtettem 10 USD regisztrációs díj ellenében, amelyért cserébe két Ithaca óra címletet kaptam 20 USD értékben. Mindezért bekerültem az 500 szolgáltató és kereskedő mellé az internetes regiszterbe, ahol a 10 dollárért cserébe két területen hirdethettem szolgáltatást, amelyért természetesen Ithaca órát fogadok el. A regiszterben, amelyet évente egyszer nyomtatott formában is terjesztenek, közel ötszázan kínálnak szolgáltatásokat Ithaca óráért a kertészkedéstől a gyermekfelügyeletig, az autójavítástól az élelmiszerekig, a masszázstól a kőműveskedésig. De bizonyos áruházak, üzletek, könyvesboltok is elfogadják a helyi pénzhelyettesítőt megadott százalékban.

Természetesen másképp is hozzá lehet jutni az Ithaca órához: az Ithaca Óra Szervezet (Ithaca HOURS Inc.) pl. kamatmentes kölcsönt is nyújt helyi vállalkozások beindításához. Akár 50.000 USD értékű, 5.000 Ithaca órányi kölcsönt is igényelhető, ha az Ithaca órákat a kölcsön felvételét követő 6 hónapon belül elköltik, tehát visszaforgatják az összeget, a kölcsönt pedig egy éven belül Ithaca órában visszafizetik.

A szervezet sok esetben úgy terjeszti az Ithacai órát, hogy adományt nyújt helyi szervezeteknek, oktatási intézményeknek maximum 30 óra, azaz 300 USD értékben. A benyújtott hiteligényléseket és pályázatokat az elnökség véleményezi. A döntés során a legfontosabb tényező az, hogy milyen változatos módon tervezik a hiteligénylési vagy a pályázati anyagban az Ithaca órák elköltését, azaz milyen mértékben járulnak hozzá az Ithaca óra helyi terjesztéséhez, a közösségen belüli intenzív használatához. Az Ithaca óra népszerűsítésének egyik kiemelt formája az, amikor egy adott oktatási intézmény egy-egy kiválasztott üzletben tudja könyvvásárlásra fordítania az Ithaca Óra Szervezet által felajánlot 500 USD értékű 50 Ithaca órát. Ez esetben az iskolák a könyvesboltban a szokásos 50% helyett 100%-ban Ithaca órában fizethetnek a könyvekért.

Az Ithaca órát Paul Glover vezette be 1991-ben. Az 1930-as Nagy Gazdasági Válság idején a különböző helyi pénz és jegyrendszerek gomba módra szaporodtak. Az Ithacai óra történelmi gyökerei is ide nyúlnak vissza. Paul Glover kutatásai során még 1989-ben találkozott egy “Óra” címlettel, amelyet még a XIX. század végén a brit nagyiparos Robert Owen adott a munkásainak, hogy a cég boltjában költsék el. Owen “órái” Josiah Warren “Időraktár” (Time storage) jegyzetei alapján készültek. Ithacában már amúgy korábban létezett egy LETS (Local Exchange Trading Systems) rendszer, amely egy nyomtatott bankjegy nélkül működő, szolgáltatásokat egymásnak felajánló, helyi cserekereskedelmi rendszer, viszont nem volt túl sikeres. A szolgáltatások cserekereskedelmét egyéni számlákon tartották nyilván, és mivel nem volt kézzelfogható módon követhető a rendszer, az emberek nem tudtak vele igazán megbarátkozni. Az Ithaca Óra gyors és sikeres beindításában tehát nagy szerepet játszott a LETS rendszer működésbeli problémáiból származó tapasztalat.

1991 tavaszára a radikális környezetvédő (későbbi polgármester-jelölt, majd 2004-ben az Amerikai Egyesült Államok Zöld párti elnökjelöltje) már kigondolta, hogy egy óra 10 dollár órabérnek felel majd meg, és elkészítette az Ithaca óra vizuális terveit. A helyi környezetbarát Greenstar áruházban Paul találkozott a helyi masszőrterapeutával, Gary Fine-nal. Ő jelentkezett elsőként Ithaca óra elfogadó szolgáltatóként. Hamarosan egy ithacai játékbolt tulajdonosa is csatlakozott elfogadóhelyként a rendszerbe, mint első kereskedő. Mire a rendszer elindult, már 90 jelentkező volt a listán. Mindannyian beleegyeztek abba, hogy elfogadják az Ithaca órát fizetési eszközként a szolgáltatásaikért vagy termékeikért, függetlenül attól, hogy semmilyen garanciát nem nyújtott akkor még a kezdetleges rendszer. Ekkor Paul pénzadományokat kezdett gyűjteni az Ithaca óra nyomtatására. 1991. október 16-án első ütemben 1.500 fél és 1.500 egész órát nyomtattak. Október 18-án már 386 Ithaca óra várt postázásra az első 93 jelentkezőnek megcímzett borítékban. Október 19-én Paul szamócát vásárolt Catherine Martineztől az ithacai Farmerek Piacán. Ez volt az Ithacai óra első használata. Aznap még jónéhányan csatlakoztak a rendszerhez. A helyi újságban invitálták a lakosokat, hogy csatlakozzanak a “nagy mókához”. Az Amerikában oly népszerű első barter potluck partit (ahol minden résztvevő a saját maga által hozott étellel járul hozzá a közös fogyasztáshoz) november 12-én tartották, amelyet havonta további hasonló összejövetelek követtek. Ezeken az alkalmakon a rendszer tagjai megismerték egymást és a cserélhető szolgáltatások körét, és számos barátság született. Ez a Barter Potluck lett a rendszer irányító elnöksége, és Paul Glover az otthonából felügyelte egy tanácsadó bizottság segítségével a helyi pénz működését. 1998 októberében a tanácsadó bizottság az Ithaca óra rendszerét beépítette az Ithaca Óra Szervezetbe, és 1999 márciusában megtartották az első igazgatói elnökség választást. 1999 májusától az igazgatók elnöksége átvette az Ithaca óra adminisztratív feladatait is Paul Glovertől, aki utána már csak a háttérből támogatta a rendszer működését.

Természetesen sokat finomodott a rendszer a bevezetése óta. A nyomtatott fél és egész Ithaca órák túl nagy méretűek voltak (a dollár méretének kétszerese). Mivel nem nagyon fértek bele az emberek pénztárcájába, hamarosan az Ithaca órát az amerikai dollárral egyforma nagyságúra tervezett formára cserélték. Később megjelent az 1/4 és 1/8 Ithaca óra is. Azonban az üzletvilág képviselőinek nagy része nem tudott mit kezdeni az 1/4 és 1/8 Ithaca óra címleteivel, amikor arra került a sor, hogy azt fejben 1,25 USD és 2,5 USD-re váltsák át. Ezért 2002-ben az AFCU (lásd lejjebb) és a vállalkozók nyomására bevezették az 1/10 Ithaca óra címleteket is a könnyebb átváltás kedvéért.

A 18 évnyi működés alatt 120.000 USD értékben 12.000 Ithaca óra került forgalomba. Jelenleg az Ithaca órát elfogadják a helyi kórházban, és számos helyi biztosítási cégnél is lehet vele fizetni. Azon alkalmazottak, akik fizetésük egy részét Ithaca órában igénylik és kapják, az alkalmazó céggel együtt ingyenes tagságot nyernek a rendszerben. Az ‘Alternatives’ Szövetségi Hitelszövetkezet (Alternatives Federal Credit Union, AFCU) 1991 óta támogatja a rendszert azzal, hogy az általa nyújtott kölcsön 5%-át, a hiteligénylés díját pedig egy az egyben Ithaca órában lehet törleszteni és fizetni.

Az amerikai dollárban befolyó regisztrációs díjakat az AFCU-nél nyitott számlán tartják és kamatoztatják. A pénzállomány 5%-t elkülönítik a felállított rendszer kiadásainak fedezésére. Ilyen költséget jelent a pénz nyomtatási költsége vagy az évente 5.000 USD-ba, azaz 500 Ithaca órába kerülő nyomtatott hírlevél készítése, a honlap fenntartása, valamint egy alkalmazott rész munkaidőben történő foglalkoztatása. Ez utóbbit 2009-ben szavazta meg az elnökség, hogy biztosítsák a személyi feltételeket a további tagtoborzáshoz. Az Ithaca óra nyomtatási költségét számos helyi felajánlás, adomány is támogatja. Az AFCU-nél vannak letétben a még forgalomba nem bocsátott Ithaca óra banjegyek is. Ebből a pénzállományból különítik el a fent említett adományokat, a hiteligénylések fedezetét, az éves regisztrációs díjért cserébe adott, tagonként számított 2 Ithaca óra fedezetét, valamint az alábbihoz hasonló akciók költségét.

Jelenleg éppen tagtoborzás folyik az Ithaca Óra Szervezet részéről. A tagtoborzáshoz az ötletet egy novemberben induló helyi kampány adta. 75 helyi kiskereskedő összefogott egy ‘Helyieket Szeretők Kihívása’ kampányban, amelynek a lényege az, hogy ha valaki az üzletekben kapható kis kártyákra 5 pecsétet szerez 5 külünböző helyi cég meglátogatásával, nyereménysorsoláson vehet részt, ahol különböző értékű ajándékutalványokat nyerhet. Az akciót támogató helyi üzletek fejenként 100 dollárral léptek be a rendszerbe, ami nagy vállalkozókedvről tesz tanubizonyságot. Az Ithaca Óra Szervezet részmunkaidős kollégája éppen azon fáradozik, hogy felkeresse a 75 helyi kiskereskedő közül azokat, akik még nem regisztráltak, mint Ithaca óra elfogadó hely a rendszerben, és egy tájékoztató csomag mellett 4 Ithaca órát (40 USD) ad ajándékba nekik, hogy megtapasztalják a rendszer működését, kipróbálják a helyi pénzt, és kedvet kapjanak a csatlakozáshoz.

Az Ithaca órában szerzett jövedelem természetesen adóköteles. Az emberek ugyanúgy számlát vagy blokkot adnak a tranzakció során, függetlenül attól, hogy Ithaca órában vagy részben amerikai dollárban fizetik ki őket. Az Ithaca óra mögött nincs nemzeti valuta és nem visszaváltható, azaz nem cserélhető vissza amerikai dollárra. Ezzel is azt akarják ösztönözni, hogy folyamatosan forgalomban maradjon, és minél hamarabb újra felhasználásra kerüljön. Amúgy a szervezet elnöke szerint nem is igen jelentkezett még visszaváltási igény. Elég csak elmenni néhány Ithaca órával a helyi farmerek piacára, ahol rengeteg friss terméket lehet vásárolni érte. De a helyi Csodák Palotája, a Természetközpont, a Greenstar nevű áruházházlánc vagy a városközpontban található bármelyik zene- és könyvesvolt is elfogadja fizetőeszközként. Mitöbb, helyi szálláshelyeken is lehet vele fizetni az ott eltöltött éjszakákért. Az ithacai Autumn Leaves könyvesbolt és a Greenstar áruház pedig azon kevés helyek egyike, ahol az Ithaca órát amerikai dollárért lehet megvásárolni.

Általában a pénzhelyettesítő rendszerek sikerességét az fémjelzi, ha nemcsak hozzájutni tudnak, de el is tudják költeni a helyi lakosok. Ithacában ez működik, de sok rendszer azért mondott már csődöt, mert kevés olyan pont van, ahol fizetni lehet vele.

1995-ben az Ithaca óra vesztett a népszerűségéből. Akkor vezették be a jobbnál jobb kedvezményekkel működő hitelkártyákat, ami csökentette az általános készpénzforgalmat. Természetesen ez az Ithaca órát is a háttérbe szorította. Két évvel ezelőtt azonban a bankok is leálltak a kedvezményes hitelkártyák reklámozásával és kibocsátásával, így a készpénzforgalom és az Ithaca óra használata is népszerűbb lett.

Ithaca polgármester-asszonya (Carolyn K. Peterson) támogatja a rendszert. A polgármesteri kampánya során ő maga is kapott adományt Ithaca órában, amelyet később egy kampányzáró ünnepség során használt fel a vendégek ellátását biztosító pék kifizetése révén. Egy beszélgetésünk során felmerült az is, hogy milyen lehetőségeket lát az Ithaca óra helyi hivatalos használatára. Jelenleg még szabályozási és jogi oldalról nem tudja, milyen akadályokba ütközne New York államban, ha mondjuk a helyi adók bizonyos százalékát vagy a közüzemi számlát és a szemétdíjat, esetleg az engedélyek illetékét Ithaca órában fizetnék a lakosok. A városházának és az érintett szolgáltatóknak először ki kell alakítania a befolyó Ithaca órák elköltési és visszaforgatási rendszerét, illetve még az is felderítetlen, hogy mindez milyen szervezeti akadályokba ütközik. Szükséges-e egy kettős könyvelési rendszer felállítása, vagy anélkül is működne a rendszer hivatali szinten? Valószínűleg egy magyarországi hasonló rendszer bevezetése esetében is ezek a kérdések lennének a legkritikusabbak. Viszont teljes vállszélességgel támogatja azt, hogy a városháza működtetésében tevékenykedő Ifjúsági Iroda által szervezett ifjúsági programokért, szolgáltatásokért részben Ithaca órával fizessenek a lakosok, amely összeg amúgy is közvetlenül az ifjúsági szolgáltatást nyújtó irodához jut Ithaca órában, és jól használható az ifjúsági programokhoz szükséges anyagok, kellékek és papír-írószerek megvásárlására is. A lehetőségek száma végtelen. Az Ithaca Óra Szervezet jelenleg a helyi tömegközlekedési szolgáltatóval tárgyal annak érdekében, hogy a bérletek egy bizonyos százalékát Ithaca órában lehessen fizetni. Erre a célra a kanadai Calgary dollárt már régóta használják.

Almássy Tamás ‘A jó illatú pénz c. írása (2008) tárgyalja a helyi pénzrendszerek gazdasági, közösségi és lélektani előnyeit. A pénznek nincs szaga, s ez véleménye szerint nagyon sok bajnak a forrása, talán többnek is, mint gondolnánk. Elképzelni is nehéz, milyen lenne, ha tudnánk, ki-ki hogyan jutott a nála lévő pénzhez. Az álmodozást félretéve létezik olyan pénz, amelyről tudhatjuk, hogy a gazdája úgy jutott hozzá, hogy megdolgozott érte valakinek. Ilyen például az Ithaca óra. Én megtanítalak angolra, cserébe valaki más megjavítja a tetőszerkezetemet. Te elviszed a kutyáimat sétálni, én meg ellátok valakit zöldséggel a kertemből. Mi kell hozzá? A helyi közösség iránt elkötelezett emberek, és néhány lelkes főszervező.

A BerkShares

A helyi pénz az emberi munkát, a valós értéktermelést közvetítő, azt elszámoló intézmény. Így dondolta ezt Susan Witt is, az E.F. Schumacher Society ügyvezető igazgatója, mielőtt 2006 szeptemberében útjára indította a BerkShares-t Massachussets államban. A BerkShares a Berkshire régió helyi pénze. Mielőtt az FBI helyi kirendeltsége foglalkozni kezdett volna az új pénznem megjelenésével, bejelentette, hogy a BerkShares-t nem a szövetségi pénz kiváltására hozták létre. Valójában egy olyan eszközt teremtettek, amelyet a Dél-BerkShares Kereskedelmi Kamara, a helyi bankok és vállalkozók arra használnak, hogy a lokális kereskedelmet felvirágoztassák. Segítségével a térség lakói által elköltött pénz a térségben marad és cirkulál. A New York Times szerint a BerkShares egy “nagy pénzügyi kísérlet”, amellyel megalapozták a helyi közösség alternatív gazdasági fellendülését.

A BerkShare Szervezetben helyi pénz elfogadó helyként évi 25 BerkShare regisztrációs díj befizetésével lehet tagságot szeretni. A regisztrációs díjakból fedezik a rendszer fenntartási költségét (pénz nyomtatása, kommunikáció). A BerkShares abban különbözik az Ithaca órától, hogy megvásárlásakor 5% ‘árengedményt’ kap az ügyfél. Más szavakkal, ha valaki bemegy a rendszerben közreműködő öt bank (Berkshire Bank, The Lenox National Bank, Pittsfield Co-operative bank, Lee bank, Salisbury bank) 13 fiókjának egyikébe BerkShares-t vásárolni, 95 centért kap 1 BerkShares-t. Az 5% árengedmény az átváltási rendszer része, azaz nem a vásárlási helyen érvényesíthető.

Az Ithaca órával ellentétben a BerkShares bármikor visszaváltható amerikai dollárra. Amikor BerkShares-zel fizetnek egy boltban, a boltos vagy továbbforgatja és elkölti a befolyó BerkShares-t, vagy az öt bank bámelyik fiókjában 1 BerkShares-ért 95 centet kap vissza. Ehhez azonban már e bankok bármelyikében BerkShares folyószámlát kell nyitnia, ahol a tranzakciók személyesen történnek az egyéni folyószámlákon. Tény, hogy ez nem kis plusz munkával jár a résztvevő bankok részéről. A befizetett amerikai dollár addig a banknál marad letétben, amíg vissza nem váltják a BerkShares-t dollárra. Tehát ha az ember 95 dollárért 100 BerkShares-t vásárol egy bankfiókban, majd bemegy egy étterembe, ahol 100 BerkShares értékben vacsorázik, 5 dollárt nyer a vacsorán. Ha az étterem tulajdonosa nem forgatja tovább a kapott 100 BerkShares-t, bemehet bármelyik említett bank fiókjába, ahol letétbe helyezi a 100 BerkShares-t és visszakapja azt a 95 dollárt, amit a vacsora elfogyasztója befizetett. Tehát az 5% árengedmény már a pénz váltásakor jelentkezik, és ugyanaz a 95 dollár, amelyért a 100 BerkShares megvásárolták, végülis azon vállalkozó kezébe kerül, akinél a 100 BerkShares-t elköltötték. Kérdés, kit terhel az 5% árengedmény. Nos ezen esetben az étteremtulajdonost, aki nem akarta vagy nem tudta tovább forgatni a BerkShare-t névértékben. Viszont az 5%-ot leírhatja költségként a könyvelési rendszerében, ami csökkenti az adóalapot az év végi adóbevalláskor. A lényeg az, hogy a vállalkozó csak akkor “veszít”, ha nem költi el a befolyó helyi pénzt. Alapvetően azonban a rendszer célja az, hogy a helyi pénz minél többször cseréljen gazdát, mielőtt visszaváltják. És ha gyakrabban cserél gazdát a helyi pénz, azaz több tranzakció történik az adott étteremben is, az étteremtulajdonos “lustaságából” adódó vesztesége is gyorsan kompenzálódik. Összességében tehát az árengedmény forgalomnövelő, s egyúttal a kereskedők a közösség összetartásához is hozzájárulnak.

A BerkShares rendszer elindításakor az átváltási árfolyam 90 cent volt, de aztán a további vállalkozók bevonása érdekében felemelték 95 centre. Ezt azon vállalkozókért tették, akik nem akartak sokat veszíteni abban az esetben, ha nem kívánják továbbforgatni a helyi pénzt, és inkább visszaváltanák dollárra. Így több vállalkozót tudtak bevonni a rendszerbe, mint lehetséges pénzelköltő helyet, még ha nem is lettek aktív helyi pénzfelhasználók, mindenközben pedig növelték a BerkShares helyi forgalmát.

Az Ithaca óra jelenlegi elnöke, Stephen Burke, nem igazán tartja jó dolognak azt, hogy a BerkShares bármikor visszaváltható amerikai dollárra. Ez lehetővé teszi azt, hogy a regisztrált kereskedők bármikor kiszálljanak a rendszerből. Bár könnyebben csatlakoznak a kereskedők a rendszerhez, de nem lesznek igazán elkötelezettek. Semmilyen ösztönző nem marad annak érdekében, hogy benntartsák a vállalkozókat. Egy nemrég megjelent sajtóanyagban egy helyi vállalkozó pont erről panaszkodik, hogy kellő energia és idő híján a BerkShares-eket nem volt alkalma elkölteni, és rengeteg felhalmozódott az üzletében, amit jelenleg hiányként könyvel el. Úgy érzi, mintha folyamatosan 5% árengedményt adott volna a vásárlóinak, és ebből neki semi haszna nincs. Komolyan gondolkodik azon, hogy kiszálljon a rendszerből, és a felhalmozott BerkShares-eit átváltsa amerikai dollárra. Ez azonban egy láncreakciót indíthat el a hozzá hasonló gondokkal küszködő kereskedők esetében, ami az egész rendszert összeomlaszthatja. Ithacában amúgy a helyi környezetbarát Greenstar áruház is felhalmozott 2.500 Ithaca órát, azaz 25.000 USD-t, amelyet jelenleg egy széfben tartanak. De mivel nem váltható vissza az Ithaca óra amerikai dollárra, az eddigi lustaságukból felébredve most azon fáradoznak, hogy minél hamarabb továbbadjanak rajta, azaz egyéb szolgáltatásokra cseréljék. Az ilyen megrekedt pénzkészlet nem tesz jót a rendszernek, mivel a helyi pénz nincs forgalomban, nem cserél gazdát, azaz passzív pénzállományt képez. Továbbá a rendszer előnye pontosan az, hogy minden kiadással, amelyért helyi pénzben fizetnek, amerikai dollárt spórolnak meg.

A BerkShares 1-es, 5-ös, 10-es, 20-as és 50-es címletekben jelenik meg. Érméket nem készítettek, ezért sok esetben vegyesen fizetnek a vásárlók, azaz az apró pénzt amerikai dollárban fizetik. Minden termék és szolgáltatás ára ugyanannyi BerkShares-ben és amerikai dollárban, azaz 10 BerkShares–zel 10 amerikai dollárba kerülő termékeket lehet megvásárolni. Természetesen bizonyos esetekben ettől a rendszerben résztvevő vállalkozók eltérhetnek. A lényeg csak az, hogy minden változtatásról jól látható információs táblával kell tájékoztatniuk a vásárlókat.

A rendszer további érdekessége, hogy a regisztrált 360 vállalkozót arra inspirálják, hogy lehetőség szerint fizessék az alkalmazottaik berének egy részét BerkShares-ben. Továbbá a visszajárót BerkShares-ben adják a vásárlóknak, még akkor is, ha előtte dollárban fizetnek, már legalábbis ha elfogadják. Ezt azért javasolják, mert a legtöbb embernek nincs ideje bankba menni, hogy BerkShares-t váltson, és az 5% árengedmény nélkül is szívesen használják, mivel az elkötelezettség és a közösségért való tenni akarás már nem anyagi kérdés. Sokszor ez az első megtisztelő találkozás és pozitív élmény teszi a gyanútlan vásárlót fanatikus BerkShares használóvá.

A rendszer lehetőséget nyújt arra is, hogy valaki az 5% árengedményel támogasson egy non-profit szervezetet. Ezen esetben egy az egyben kell egy dollárért egy BerkShare-t vásárolni, és meg kell jelölni a csekken, hogy melyik szervezetnek kívánják az 5%-ot vagy akár a teljes összeget felajánlani.

A BerkShares segítségével arra késztetik a lakosokat, hogy a helyben gyártott termékeket, szolgáltatásokat vásárolják, azaz a rendszer a helyben költésre ösztönöz. Emellett pedig nem elhanyagolható a helyi pénz közösségépítő funkciója sem. Az első helyi pénz rendszerekbe beépítették a programozott értékvesztést is, amely megakadályozta a felhalmozást, és költésre ösztönzött. Ez viszont további adminiszratív terhekkel járt volna, így a BerkShares-t értéktartó helyi pénzként indították el. A rendszer beindítása utáni első kilenc hónapban több mint 1 millió BerkShares értékű tranzakció történt a helyi gazdaságban, a mai napig pedig több mint 2 millió cserélt gazdát. Mára már 360 BerkShares vállalkozó vált helyi pénz elfogadó hellyé. De ez még csak a kezdet. A tervek szerint a későbbiekben lehet majd BerkShares-ben is számlát nyitni, elektronikusan pénzt utalni, ATM gépből helyi pénzt kivenni, és hitelt felvenni helyi termékek gyártására épülő vállalkozások beindítására.

Az Ithaca óra és a BerkShares olyan közösségi fizetőeszközök, amelyek azt a célt szolgálják, hogy az adott közösségben lévő erőforrásokat eredményesebben lehessen használni. Arra az alapvető kérdésre keresik a választ, hogy hogyan lehet a helyi szükségleteket helyi forrásokból kielégíteni. Amennyiben sok lábon áll a rendszer, működőképes és fejlődőképes lesz. Jó kommunikációs stratégiával pedig egyenesen virágzik, és csökkenti a helyi szint függőségét a kiszámíthatatlan globális gazdaságtól, mivel növeli a helyi közösségtől befolyó helyi jövedelmet, és csökkenti a közösségtől távoli helyeken történő kiadásokat. Azzal pedig, hogy helyben és nem az interneten (ami oly elterjedt Amerikában) vásárolnak az emberek, csökkentik a termékek szállítási költségét, ami jótékony hatással van a klímaváltozásra. Továbbá a jó szomszédságnak gazdasági értéke is van. A közösség tagjai ráébrednek arra, hogy manapság a napi megélhetés költsége azért emelkedett ennyire meg, mert elvesztették a jó szomszédságra épülő együttműködés kultúráját, és az embereknek egyedül kell szembenézniük a problémáikkal. A helyi pénz tehát a kompetitív gazdaságfejlesztés helyett az együttműködésre épít. A jó közösség jó helyi gazdasági közösség is egyben.

A Torontó dollár és a LETS

A Torontó dollár projektet olyan közösségi emberek csoportja kezdte el, akiknek az volt az álma, hogy egészségesebb és virágzóbb helyi gazdaságot építsenek azáltal, hogy nagyobb vásárlóerőt adnak a nélkülöző emberek kezébe, és ezáltal visszaadják a döntéshozatal lehetőségét a helyi közösség tagjainak.

A kanadai Torontó városában járva az első utam egy helyi pékségbe vezetett, amely a Torontó dollár leghíresebb elfogadóhelyévé vált az elmúlt évtizedben. A Broadview sugárúton található St John Bakery 2006 januárja óta a legnagyobb közösségi felhasználóhellyé vált, és a Torontó dollár (Tdollár) forgalmának megközelítőleg 15%-át teszi ki. A Torontó dollár közösségi projekt 1998. december 5-én indult lakossági kezdeményezésként a Szent Lőrinc tér szomszédságában. Mel Lastman polgármester tartotta az ünnepélyes megnyitót a Szent Lőrinc piacon.

A Tdollárt speciális papírra nyomtatják, amelyen számos biztonsági eljárás (a névérték vízjele) alkalmazása teszi lehetetlenné a hamisítást. A régi Tdollárra a nyomtatástól számított két éves lejárati dátumot is ráírtak, ami azonban csak további problémákat okozott, amikor lejárt a határidő. Azóta ezt megváltoztatták, és a jelenleg is forgalomban lévő határidős bankjegyeket a határidő lejárta után is lehet használni.

David Burman, a Torontó Dollár Non-porfit Szervezet elnöke (amely a helyi Tdollár pénzhelyettesítőt működteti) azt vallja, hogy a helyi pénzhelyettesítőknek lehetőleg földrajzilag könnyen körülhatárolható kisközösségeken belül kell működnie, ahol az emberek személyesen találkoznak egymással és ismerik egymást. A Tdollár felhasználási területe a Szent Lőrinc piac és a Riverdale-i Gerrard tér vonzáskörzete. A Tdollár a helyi közösség összetartozásának szimbóluma, mert a helyi vállalkozásokat, gazdákat és szociális szervezeteket erősíti. Az Ithaca órához és a BerkShares-hez hasonlóan a vevők és az eladók abban érdekeltek, hogy a helyi pénz helyben forogjon, azaz az emberek egymástól vásároljanak helyi termékeket, szolgáltatásokat. Egy kanadai dollárt egy Tdollárra lehet átváltani számos helyen, többek között a King metróállomás melletti CIBC Bankban, a Gerrard utcai Royal Bankban vagy a városközpontban található Szent Lőrinc piacon, ahol külön Torontó Dollár Információs Fülke is található. A fülkében kizárólag a rendszert támogató önkéntesek dolgoznak: értékesítik a Tdollárt, és további felvilágosítást és információt adnak a hálózatban részvevő azon vállalkozásokról, akiknél Tdollárral lehet fizetni. Jómagam is váltottam pénzt a Torontó Dollár Információs Fülkében, és az áfonyás házi rétest már Tdollárért vásároltam reggelire.

Ezután még számos eladónál fizettem Torontó dollárral a piacon, mivel három piaci kereskedő kivételével mindenki részt vesz a programban. A kereskedők a legnagyobb természetességgel fogadták el a Tdollárt, és a legtöbb esetben vásárlásom 100%-ában. A visszajárót azonban sokan kanadai dollárban adták annak ellenére, hogy nekik igazán érdekükben állt volna Tdollárban adni a visszajárót a következők miatt. A BerkShares átváltási rendszerével ellentétben Torontóban a 10%-os megoldást alkalmazzák, csak egy kicsit más átváltási rendszerben. Egy kanadai dollárért egy Tdollár vásárolható, viszont minden Tdollár vásárlásakor 10 cent a Torontó Dollár Szervezet Projekt Alapjába kerül, amely alapból különböző helyi közösségi szervezeteket támogatnak. Ha valaki vissza akarja váltani a Tdollárt kanadai dollárra, megteheti, viszont 1 Tdollárért csak 90 centet kap, azaz a projekt alapba került 10 centet már nem kapja vissza. A Tdollár vásárlásakor fennmaradó 90 centet az Alap bankszámlaszámán tartják mindaddig, amíg a részvevő kereskedők vissza nem váltják a Tdollárt 10% értékcsökkenéssel. Ezt havonta kétszer tehetik meg, kedden délutánonként a Szent Lőrinc Piacon. A rendszer adminisztratív és újranyomtatási költségeit az Alap bankszámlaszámán tartott kanadai dollár kamatjából, a felajánlott céladományokból és adománygyűjtő partik bevételéből fedezik, azaz a felhasználókat semmilyen ilyen nemű költség nem terheli. A Tdollár tehát egy pénzhelyettesítő ajándéktanúsítvány formájában. És mint általában a barterdollárok, a Tdollárok adókötelesek, ha valaki szolgáltatásért vagy termékért kapja cserébe. Külön megemlítendő, hogy az Ithaca órával ellentétben a Tdollárt a város vezetése elfogadja helyi adóként.

A BerkShares rendszeréhez hasonlóan a Tdollár hálózatba való regisztrálás díja a vállalkozónként 25 kanadai dollár. A rendszerben részt vevő kereskedőknek a következő táblát kell jól látható helyen az adott kereskedelmi egységben elhelyezni.

A Torontó dollár projekt arra az alaptézisre épül, hogy a helyi pénzek a helyi közösséget építik, mivel azokat csak helyben lehet elkölteni. Mivel a helyi pénz nem kamatozik, semmi sem késztet a felhalmozására, míg azon kereskedők, akiknél fizetnek vele, gazdaságilag is ösztönözve vannak, hogy névértéken forgassák vissza a helyi közösségbe, minthogy visszaváltsák kanadai dollárra, ami 10% értékvesztéssel jár. Elméletben tehát mind a felhasználók, mind a kereskedők forgalomban tartják a pénzt azáltal, hogy helyi szinten végeznek tranzakciókat vele. Tehát a Tdollár egyszerűen kezelhető rendszer a felhasználóknak, alacsony-költségű marketing eszköz a résztvevő kereskedőknek, és közben több tucat jótékonysági célú projekt támogatása is megvalósulhat belőle. Arra is ösztönzik a rendszerben részvevő vállalkozókat, hogy munkavállalóik bérét részben vagy egészben Tdollárban fizessék. Ezt csinálja a már említett St John Bakery (pékség) is, ahol mozgássérült munkavállalókat foglalkoztatnak úgy, hogy a fizetésüket Tdollárban kapják, ezáltal a munkavállalók nem esnek el az egyéb segélyektől, támogatásoktól. Tehát a Tdollár visszaváltása helyett arra bátorítják a vállalkozókat, hogy Tdollárban adjanak fizetést vagy akár jutalmat az alkalmazottaiknak, segítőiknek.

A Tdollár azzal a kikötéssel indult útjára, hogy minden Tdollár vásárlásakor 10 cent a Torontó Dollár Szervezet Projekt Alapjába kerül, amely alapból különböző helyi közösségi projekteket támogatnak . Az alapba áramló 10%-nyi pénzösszeget valójában az Ithacai órához hasonlóan “idődollárként” alkalmazzák, azaz az adott közösségi szervezethez eljutott adományból a szervezetek honoráriumot/adományt fizetnek olyan embereknek, akik közösségi szolgálatot végeznek a napi megélhetési gondokkal küszködő emberek javára. A beérkezett pályázati anyagok kiértékelését követően az alapból támogatott szervezetek tehát valójában 110 Tdollárt kapnak 100 kanadai dollárért, azaz a vásárlóerejük nő. Az általuk Tdollárban fizetett szociális munkát végző alkalmazottak bére pedig nem növeli az adóalapot, ezért nem esnek el a további juttatásoktól, támogatásoktól. Ez különösen fontos a segélyen élő alkalmazottak esetében, akik egyfajta keresetkiegészítéshez jutnak ezáltal. Adományok közvetlenül is adhatók a rendszerben regisztrált helyi szervezeteknek, akik adóigazolást adnak érte. Ezáltal több “idődollár” is eljut a szükségben szenvedőkhöz. Természetesen, ha a Tdollár használata elterjedtebb lenne, ezen adományok jelentősége csökkenne.

Az első Tdollár adományt a Torontó Dollár Szervezet az Utcai Segélyszolgálatnak adta 1.000 Tdollár értékben. A mai napig több mint 35 szervezet kapott támogatást a Projekt Alapból. Támogatták már fiatalok táncoktatását, egészséges iskolai étkeztetési programot, hajléktalanok élelmezési és ruházati ellátási projektjét, alacsony jövedelmű emberek bútortámogatási akcióját vagy gyermektáboroztatási programokat.

Mivel a rendszer úgy működik, hogy a Tdollár 10% értékvesztéssel visszaváltható kanadai dollárra, ez számos előnnyel, de egyben kockázattal is jár. A fő előnye, hogy könnyebben kialakul a bizalom a Tdollár felé az emberekben, és könnyebb bevonni a rendszerbe a vállalkozókat. A hátránya azonban az, hogy kanadai dollárra van szükség ahhoz, hogy az ember hozzájusson a Tdollárhoz, ezért fokozottabb ellenőrzést igényel, mivel a készpénzhez hasonló módon működő rendszerről van szó. Az ehhez szükséges banki tudásban a legtöbb helyi pénzt beindító és kezelő szervezet általában szűkölködik. Torontóban azonban a CIBC és a Royal Bank támogatásával áthidalták ezt a problémát. Viszont a rendszer teljes felügyelete továbbra is a Torontó Dollár Non-porfit Szervezet feladata maradt, ezért a rendszer esetleges bővülése további terheket jelentene az amúgy is korlátozott személyi és egyéb erőforrások esetében.

A Tdollár egyben jó oktatási eszköznek is bizonyult. Segíti az embereket abban, hogy jobban megértsék a gazdaság működését, és hogy azt hogy szabályozhatják akár ők is a vásárlási szokásaik, prioritásaik megváltoztatásával. Számos módon bátorítják és ösztönzik a lakosokat arra, hogy részt vegyenek a rendszerben. Nemcsak a rendszerhez csatlakozott közösségi szervezeteket, de magát a Torontó Dollár Szervezetet is lehet anyagilag vagy természetben támogatni. Akár egy-egy számítógép felajánlásával is lehet segíteni a rendszerben regisztrált közösségi szervezeteken keresztül a szükségben szenvedőket, de az önkéntes munkának is nagy keletje van a Szent Lőrinc piacon található információs fülkében. Gyakori az is, hogy valaki egy nagyobb városi eseményt Tdollárban támogat, amelyből további Tdollárt elfogadó vállalkozások által felajánlott szolgáltatásokat fizetnek. A rendszerben részt vevő vállalkozóktól és a támogatást elfogadó közösségi szervezetektől pedig azt kérik, hogy médiamegjelenéseikben hivatkozzanak a Tdollár fontosságára és helyi szerepére.

A Tdollár tehát a törődés szimbóluma, amelyet közösségi emberek kezdtek el annak a reményében, hogy egy igazságos és egymással törődő tagokból álló helyi társadalmat építsenek. A rendszerben részt vevő vállalkozók számos előnyt élvezhetnek. Az emberek közötti szóbeszéd révén cégük és márkaneveik a helyi közösség iránt elkötelezett üzletté és terméknevekké válnak. A Tdollárt a város polgármesterei, a kormányzó és számos ünnepelt személyiség támogatja és dicséri, mint a közösségépítés, az egészségesebb helyi gazdaságot támogató lakosi kezdeményezés innovatív módszerét.

David Burmannal folytatott beszélgetéseim során kiderült, hogy Ithacához hasonlóan a helyi pénz beindítása előtt Torontóban is működött a Local Exchange Trade System (LETS-Helyi Cserekereskedelmi Rendszer), de egy idő után elhalt. Az első LETS-t egy aerobic edző, Michael Linton, 1983-ban alapította Brit Kolumbiában az 1982-es gazdasági válság és leépítések hatására, mivel az egyetlen dolog, amihez értett, az a mások lefogyasztása volt. Először csak barterkedni akart, de nem mindenki akarta megszerelni az autóját vagy a számítógépét némi esti testedzésért cserébe. Hamar rájött azonban arra, hogy ha szívességláncolatokat indít, akkor mindenki megtalálhatja a számításait a rendszerben. Az általa létrehozott rendszerben használt pénzegység a Zöld Dollár volt, ami értékében azonos volt a kanadai dollárral. Az első négy év alatt a létrehozott LETS-ben 350.000 zöld dollárnyi forgalom valósult meg. Állítása szerint a LETS azt a fajta kapitalizmust képviseli, amelyet még Karl Marx is kedvelt vagy elfogadott volna. A Kanadában létrejött első LETS-ek elsősorban azonban az angolszász világban (Egyesült Királyság, Ausztrália, Egyesült Államok) terjedtek el, de Japánban is igen divatossá váltak. Az Egyesült Királyságban több mint 450 csoport jött létre. 1994-ben pl. hetente egy LETS alakult az Egyesült Királyságban (Burman 1997). A legnagyobb létszámú csoport Ausztráliában, Sidney közelében működik, 1800 tagja van (Kun 2006).

A LETS tagjai általában szolgáltatásokat cserélnek egymással, azaz “körbetartoznak”. Legyen az korrepetális, nyelvoktatás, gyermekfelügyelet, háztáji munka vagy takarítás. De volt már arra is példa, hogy a rendszerbe áruházak is bekapcsolódtak (az amerikai Minneapolisban), és a pénzhelyettesítőket néhány százalékban elfogadták, de ez kevésbé jellemző a rendszerre.

Összességében a LETS olyan barter-ügyleteket bonyolító, személyes kapcsolatokra épülő önszabályozó gazdasági hálózat, amely egy lehatárolt földrajzi rendszerben működik. Indítási költségei minimálisak, működése kezdettől fogva önfenntartó. A rendszer olyan, mint egy bank. A tagjai egyfajta bankszámlával rendelkeznek, tehát valódi bankjegyet nem nyomtatnak hozzá, hanem kvázi-pénzben vagy virtuális valutában számolják el a szolgáltatás cseréket. A kvázi pénzt bármely egyén vagy vállakozás kibocsáthatja azzal az egyszerű gesztussal, hogy elismeri, azaz elkönyvel(tet)i egy termék vagy egy szolgáltatás megvásárlását. Tehát egyfajta pénzteremtés zajlik. Bár a könyvelt összegeket gyakran hívják zöld pénznek, amely általában megegyezik a rendes pénzzel, e pénz a valóságban nem létezik. Nincs önálló értéke, nem kamatozik, nem inflálódik, és nem lehet beváltani valódi pénzre. Fedezete a helyben termelt áruk és szolgáltatások. Nem korlátozható az sem, hogy egyszerre mennyi van forgalomban.

Minden tag számlája nulláról indul, amelyet a megegyezett értékben megterhelnek vagy éppen jóváírják rajta az adott összeget az “üzletek” lebonyolításakor, azaz a tagok a pénzt csak más tagokkal való cseréikben használhatják. A rendszer egyszerűen csak információt rögzít, és a segítségével könnyen nyilvántarthatók a megvalósult szolgáltatás-cserék vagy egyéb tranzakciók. A rendszer működtetéséhez viszont szükség van egy központi könyvelőre is, aki a tranzakciókat egy számítógépen nyilvántartja. A könyvelő adminisztratív költségeinek fedezése általában a számlákról kerül levonásra kezelési költség címén. A rendszer könyvelése amúgy egyszerű, és nem kíván szakképzettséget. A tagok egymásnak csekket vagy igazolást állítanak ki a szolgáltatás igénybevételét követően a megbeszéltek szerint. A csekket kapó tag eljuttatja a csekket a könyvelőnek, akihez befut minden “üzlet” híre (kisebb rendszerekben elég egy telefonhívás is), s ő a tagok számláján pozitív vagy negatív tételként fogja feltüntetni az összeget.

Fontos, hogy a rendszer mindig tökéletes egyensúlyban legyen, azaz a tagok tartozásai és követelései pontosan kiegyenlítsék egymást. Amúgy a rendszer alapvetően mindig egyensúlyban van, azaz a tartozások teljes összegével szemben ott áll a követelések teljes összege, de lényeges az is, hogy aki tartozik, az a közösségnek mint egésznek tartozik. Sőt, ideális hozzáállás esetén a tartozások dinamizálják a helyi kereslet és kínálat találkozását célzó rendszert, ami különösen pénzhiány esetén fontos. A közösség határozza meg, hogy mi az a maximális összeg, ami fölé vagy alá nem lehet menni a számlán. A nagy tartozást vagy túl nagy pluszt felhalmozó tagok egyaránt problémát jelenthetnek a rendszeren belül. A túl nagy plusz azért gond, mert az a személy, akinek a számlája túlfizetést mutat, mindig csak szolgáltatást nyújt, kiéghet, és esetleg kieshet a rendszerből. A közösségnek tett ígéretet szimbolizáló hátralékkal rendelkező, eladósodott személy esetében pedig közösen kell megtalálni a tartozás törlesztésének formáját mielőtt adósságát a közösségre hagyva kilépne a rendszerből. A legtöbb közösség ezt úgy küszöböli ki, hogy ezt a rizikóhatár szintet alacsonyra állítja, és aki eléri, addig nem költekezhet vagy nyújthat szolgáltatást, amíg ki nem egyenlíti a túl nagy pozitív vagy negatív mérlegét. Természetesen kivételek mindig adódnak, és amennyiben egymást jól ismerő emberekből álló kis közösségekről van szó, a rugalmasabb rendszerek és a személyes nyomonkövetés, tanácsadás alkamazása a bevált gyakorlat.

Ahhoz, hogy a rendszer beinduljon, egy képességleltárt kell létrehozni, azaz egy keres-kínál fórumot, ahol előzetesen megállapodnak vagy szépen lassan kialakulnak a szolgáltatások árai. Általában egy óra munka ára ugyanaz minden szolgáltatás esetében, mivel egy óra mindenkinek az életében ugyanolyan értékű. Ez alapjaiban változtatja meg az emberek gondolkodását a munka fogalmáról. Az anyagköltséget természetesen külön számítják fel, és általában készpénzben fizetik.

Fontos továbbá, hogy az adózási felelősség a LETS csereügyletben az érintett feleket terheli, nem magát a rendszert, bár a legtöbb külföldi országban a segítő szolgáltatások körébe tartozó csereügyletek nem adókötelesek.

Stephen Burke szerint a LETS fő hátránya az, hogy virtuális pénzzel számol. Nincs kézzelfogható megjelenése, és ezért nehezen azonosulnak vele a felhasználók. A tranzakciók nem a helyszínen történnek, hanem térben és időben eltolva az adminisztrációt végző könyvelő számítógépén. A tranzakció lekönyvelése plusz lépést jelent minden egyes alkalommal a csekk kiállítása vagy a könyvelő értesítése miatt. A rendszer nem működik és lélegzik szabadon, mert nélkülözhetetlen az adminisztratív kontroll. Ezzel szemben David Burman pontosan az egyszerűsége miatt találja a LETS-et a legjobb pénzhelyettesítőnek. Elég egy megbízható könyvelő, és máris beindítható a rendszer.

Burman (1997) szerint az egészséges társadalmak egészséges gazdasági háttérrel rendelkeznek, ami azonban stabil pénzügyi alapokat feltételez. Hol van mindez a jelenlegi gazdasági válság idején, amikor a hosszú távon költség-hatékony és fenntartható befektetések anyagi fedezete eltűnőben van? Pontosan az ilyen esetekben kerülnek előtérbe a helyi gazdaság fenntartásának alternatív módjai. A pénz bárhol elkölthető, tehát semi sem tartja egy adott közösségen belül. Forrása pedig a helyi közösségen kívüli, ezért minden helyi közösség nagymértékben függ olyan külső körülményektől, amelyekre nincs befolyása. Természetesen nincs egynemű és mindenek felett álló megoldás a helyi kisközösségek problémáinak átfogó kezelésére, egy rendszerben való modellezésére. Viszont a LETS egyszerre adhat választ az elszegényedés, a szociális egyenlőtlenségek kérdésére és a gazdasági és környezeti fenntarthatóság problémájára azzal, hogy arra ösztönzi a helyi közösségeket, hogy a pénz áramlását helyben és helyi rendszerrel szabályozzák. Stabilizálja és függetleníti a helyi gazdaságot, amikor a pénz szűkösen áll rendelkezésre azzal, hogy aktivizálja az alulfoglalkoztatottakat. Csökkenti a globalizáció környezeti hatását és lehetővé teszi a helyi együttműködést és összetartást. Szociális hálózatot és kapcsolati tőkét teremt, ami a hosszabb ideje munkanélküliségben szenvedők számára nélkülözhetetlen kapocs, hogy visszakerüljenek a társadalom normális vérkeringésébe. Egy LETS-ben részt vevő család akár költségvetésének tíz százalékát is fedezheti szívességekből.

“Az élő szervezeteket sejtfal vagy bőr vagy más védőréteg borítja, egy határoló burok, ami szelektív módon biztosítja bizonyos anyagok szabad áramlását, miközben más anyagokat visszatart. Minél bonyolultabb a szervezet, annál inkább irányul tevékenysége a belső folyamatokra, és annál kevésbé a bőrön keresztüli cserékre. A jelenlegi körülmények között a helyi közösségek egyetlen védőrétege földrajzi jellegű: ez a közlekedési és szállítási költségek által kirajzolt földrajzi határ. Mivel az elmúlt fél évszázadban ezek a költségek rohamosan csökkentek, a legtöbb helyi közösség a behozataltól és a kiviteltől való rendkívül erős függősége folytán egészen primitív gazdasági folyamatok szintjére süllyedt. A LETS módot nyújt arra, hogy a helyi közösségek új védőréteget növesszenek. “ (Ismeretlen szerző)

A pénzhelyettesítők történelmi példái

Kun (2006) a tanulmányában kifejti, hogy a pénzhelyettesítők iránti igény a nyolcvanas években éledt újjá, mivel a monetáris politika világméretekben irányt váltott: a keynes-i politikát felváltotta a neoliberális, amely a pénz semlegességét hangsúlyozza, és egyedüli feladatának az árstabilitást tartja, míg a pénz közgazdasági funkcióival, a gazdaságélénkítő, munkanélküliség csökkentő szerepével nem foglalkozik. Ezek a pénzhelyettesítők gombamódra szaporodtak az 1930-as recesszió idején is.

A technikai pénzhelyettesítőkkel szemben a közgazdasági pénzhelyettesítő a pénz gazdaságélénkítő, illetve hitel funkcióját használja. A legklasszikusabb közgazdasági pénzhelyettesítő a váltó. Viszont ez komplikáltsága és nehézkessége miatt az egész világon visszaszorulóban van (Kun 2006). A váltóval ellentétben a további közgazdasági pénzhelyettesítők csak egy kisebb régióban, térségben működtek vagy működnek. Ezeknek a lokális csereeszközök az elmúlt században és a jelenben is annyiban különböznek a pénztől, hogy nem kamatoznak, azaz nem érdemes felhalmozni éket.

A Nagy Gazdasái Válság idején a német jegybank betiltotta több szénbánya és vállalat szén- és egyéb utalványrendszerét, mert azok sértették a jegybank érdekeit. Ez történt az osztrák Wörgl városában is, ahol 1932 júliusában a 35%-os munkanélküliség miatt az önkormányzat pénzhelyettesítőt (kuponokat) bocsátott ki, amellyel különböző közmunkákért fizettek, és amellyel a helyi adókat lehetett leróni. A wörgli rendszer Silvio Gessel, német kereskedő „A természetes gazdasági rend” c. könyvében kidolgozott szabadpénz elméletéhez fűzödik. Mint már említetettem, az első helyi pénz rendszerekbe beépítették a programozott értékvesztést is, amely megakadályozta a felhalmozást, azaz költésre ösztönzött. A Gessel szerinti szabadpénz (Freigeld) helyi kibocsátású, és az idő előrehaladtával veszít az értékéből. Wörgl városában a pénzhelyettesítőt havonta a névérték 1%-ába kerülő bélyeg vásárlásával kellett érvényesíteni, ezért minden birtokosnak az volt az érdeke, hogy minél hamarabb elköltse. Természetes, hogy az ilyen pénz gyors forgású, mivel mindenki igyekszik túladni azon a fizetőeszközön, amely

rövid időn belül kevesebbet ér. Ennek következtében a kuponok forgási sebessége 14-szer gyorsabb volt, mint a schillingé annak ellenére, hogy a klasszikus gazdasági válságok alatt a pénz forgási sebessége csökken a defláció és az óvatossági pénzkereslet növekedése miatt (Kun 2006). Válságok alatt ugyanis a növekvő munkanélküliség mellett csökkennek az árak, ami a pénz felhalmozására ösztönzi a fogyasztókat. Ez tovább csökkenti a termelést, és a munkanélküliség továbbnövekedéséhez vezet. Erre az ördögi

körre a nemzeti gazdaságpolitikáknak általában nincs receptje. Wörglben a kibocsátott pénzhelyettesítőkkel azonos értékű schillinget a város a helyi takarékszövetkezetben letétbe helyezte, amelyet a takarékszövetkezet helyi vállalkozóknak hitelezett ki. A kuponokat valamennyi helyi kereskedő elfogadta, mivel a város vezetése garanciát vállalt, hogy bármikor visszaválthatják azokat hivatalos Schillingre. A kísérlet alig több mint egy éve alatt a munkanélküliség a városban 25%-kal csökkent, miközben Ausztriában 14%-kal növekedett (Kun 2006). A wörgli rendszer bebizonyította, hogy a gyors pénzforgás a gazdaság élénkítésének biztos eszköze. A pénz átlagban naponta fordult egyet, vagyis egy egységnyi pénz 365-szörös munka elvégzéséhez segítette hozzá a polgárokat. A fellendült foglalkoztatással a termelés csökkenése is leállt. Újra tudtak adót fizetni a helyi lakosok, sőt gyakran hamarabb befizették adójukat, hogy a kuponokba beépített értékvesztés miatt ne károsuljanak anyagilag. A kísérletet azonban 1933 szeptemberében – amikor már több osztrák város hasonló pénzkibocsátást folytatott – a hatalmát fenyegetve érző Osztrák Nemzeti Bank betiltotta arra hivatkozva, hogy kizárólag ő rendelkezik a pénzkibocsátás jogával. Az Osztrák Nemzeti Bank elérte azt is, hogy a kormány általában a helyi pénzek alkalmazását betiltsa, így a sikeres kísérletnek 2-3 év után vége lett.

1932-ben a Yale Egyetem tanára, Irving Fisher, a pénz forgalmi egyenletének megalkotója, a wörgli példa nyomán hasonló rendszerek bevezetését szorgalmazta az Amerikai Egyesült Államokban, melynek hatására 400 város vezetett be helyi pénzt. Roosevelt elnök tanácsadói jónak tartották az ötletet, de felhívták a figyelmet arra, hogy mindez gazdasági decentralizációhoz vezethet, ezért Roosevelt 1933-ban betiltotta a helyi pénzeket, s közvetlenül ezután meghirdette a New Deal-t. (Kun 2006)

Bár a wörgli csoda végetért, és a város fejlődése megrekedt, napjainkban a város a Helyi Agenda 21 program keretében a fiatalok nevelésére, szemléletformálására fordít különös figyelmet az I-MOTION nevű projekt révén, melyben a köz érdekében folytatott munkát jutalmazzák. A projektben minden tizenkét év feletti wörgli gyerek részt vehet. A közszférában, szervezeteknél, intézményekben vagy rászorulóknak nyújtott szolgáltatásokért időkrediteket kapnak a fiatalok az időértékelő (Zeitwertkarte) kártyájukra. Egy óra egy kreditnek felel meg 2,5 Euró értékben. A projektben résztvevő wörgli szolgáltatóknál pedig beválthatják a krediteket kulturális, művelődési, sport, étkezési és egyéb célokra. Ezáltal a fiatalok kétszeresen is hasznosan töltik el a szabadidejüket.

Jelenleg is funkcionál az a svájci pénzhelyettesítő rendszer, amely 1934-ben, Zürichben alakult Wirtschaftsring-Genossenschaft (Gazdasági Gyűrű Szövetkezet) néven. 1936 óta áll a Svájci Bankfelügyelet felügyelete alatt. A rendszer székhelye jelenleg Bázel, és hét svájci városban van fiókja. A szövetkezet tagjai magánszemélyek, kis- és középvállalkozások. Hatvanezer tagja van. A pénzhelyettesítővel (CHW) a szövetkezet tagjai egymásnak fizetnek. A pénzhelyettesítő csak számlapénz formájában létezett, s létezik még ma is (Kun 2006). A rendszer előnye, hogy a Svájci Banfelügyelet nem követeli meg azt, hogy a CHW állományra vonatkozóan a likviditási követelményeket betartsák. A BerkShares és az Ithaca óra működése sokban hasonlít a szövetkezetéhez azzal a különbséggel, hogy ott bankjegyeket is nyomnak. A szövetkezet kezdetben két módon bocsátott ki pénzhelyettesítőt. A szövetkezet tagjai svájci frankot fizettek be, s 5%-kal több pénzhelyettesítőt kaptak. Erre az elvre épül ma a BerkShares is. A szövetkezet továbbá kamatmentes pénzhelyettesítő hitelt is nyújt, és a pénz iránti keresletet az tartja fenn, hogy a CHW-ben kapott hiteleket visszafizessék. Ez a pénzhelyettesítő -teremtési módszer jelenleg is létezik: példa rá a BerkShares és az Ithaca óra.

Ez utóbbi sikeres példával ellentétben az összes múlt század eleji pénzhelyettesítő rendszer megbukott vagy betiltották. Kérdés, vajon miért. A pénzhelyettesítők használatának számos kockázata van, ráadásul nem megfelelő működésük a pénzügyi rendszerrel szembeni bizalmat általában csökkenti. Az egyik legnagyobb kockázat, hogy a szervezési munkát társadalmi munkában és/vagy nem megfelelő szakértelemmel rendelkező lelkes aktivisták végzik. Ezek az emberek általában hamar kiégnek és kilépnek a rendszerből, amellyel veszélybe sodorják az egész közösséget. E rendszerek sok esetben elhalnak a szervezők érdekeltségének megszűnése miatt, vagy azért, mert a tagok már ismerik annyira egymást, hogy a pénzhelyettesítő nélkül is segítenek egymásnak. A folyamatosságra csak akkor van garancia, ha legalább helyi önkormányzati szinten végzik a rendszer felügyeletét, azat a hatósági szakértelem is mellé áll.

A wörgli eset viszont azt is mutatja, hogy számos más érdeket is sérthet a pénzhelyettesítők bevezetése. Bár a hagyományos pénz mellett csak mellékes funkciót látnak el, azaz nem váltják ki a „hivatalos” pénzt, hanem kiegészítik azt (ezért is hívják a szakirodalomban komplementer pénznek), és bár meghagyják az értékmérő funkciót a hivatalos pénznek, Kun (2006) szerint mégis a nagyobb mennyiségben történő elterjedésük növelheti az inflációt, ami jegybanki tiltást vonhat maga után. Tény az is, hogy több adminisztrációval jár a felügyelete, mert a közgazdasági pénzhelyettesítők nem könnyítik, hanem inkább nehezítik a pénzforgalmat. Kun (2006) tanulmányában azt állítja, hogy előfordulhat, hogy a térség önkormányzata a pénzhelyettesítő kibocsátásával kamatmentes hitelhez (seigniorage) jut, ezért a pénzhelyettesítő kibocsátása keresztezheti az ország nemzeti bankjának érdekeit, s csökkentheti siegniorage-bevételeit. Ez az érv, illetve a decentralizációtól való félelem állt motivációként az Osztrák Nemzeti Bank és Roosevelt betiltó intézkedése mögött is. A pénzügyi centralizáció során ugyanis a központi erő felé áramlik a pénz, a peremvidékek pedig kiszáradnak. A pénzhelyettesítők használata esetében pedig kiegyenlítődnek az eltorzult viszonyok.

Az első magyar példák

Kun (2006) szerint a pénzhelyettesítők jelenlegi magyar kínálatában nem szerepel, de bármikor megjelenhet az a lehetőség, hogy az önkormányzat saját beruházásait vagy a szociális segélyeket egy saját maga által kibocsátott pénzhelyettesítővel fizesse, s e pénzhelyettesítőket a helyi adó fizetésére lehessen felhasználni. Fontos, hogy a kibocsátott pénzhelyettesítő mennyisége kevesebb legyen, mint a várható helyi adó bevétel. Viszont ennek a kibocsátását az államháztartásról szóló törvényben kellene szabályozni, és a központi ellenőrzéséről is gondoskodni kellene. Tehát a helyi önkormányzat olyan saját elszámolóeszközt vezethet be, amelynek előnye, hogy nem inflálódik, főleg ha van mögötte elégséges termék-kibocsátás. Ezzel a helyi munka, és szolgáltatás helyi elszámolása ráépül az országosra, miközben annak negatív hatásait is kizárja.

Mindezidáig azonban Magyarországon a nagy hagyományokkal rendelkező szivességbank vagy kaláka rendszer terjedt csak el, amely egyben virtuális pénzhelyettesítőnek is felfogható. A kalákában végzett munkát számon tartják, amelynek viszonzása kötelező, de ezt a kölcsönös bizalom is segíti. A kilencvenes években és 2001-ben összesen hat pénzhelyettesítő jött létre Budapesten, Gödöllőn, Szolnokon, Miskolcon, Tiszalúcon és Bordányban (Kun 2006). 1998-ban ben a British Council támogatásával a Nonprofit Humán Szolgáltatók Országos Szövetsége 12 fővel tanulmányúton vett részt az Angliában már több éve működő Helyi Cserekereskedelmi Rendszerek (LETS) megismerése céljából. Az ott nyert tapasztalatok alapján a csoport kidolgozta a magyar sajátosságokat is figyelembe vevő Közösségi Önsegítő Rendszert (KÖR), amely elméleti és gyakorlati minta alapján ma már számos önsegítő kisközösség működik Magyarországon. Almássy (2008) definíciója szerint a KÖR azon emberek csoportja, akik egy településen vagy városrészben pénz nélkül cserélnek árukat illetve szolgáltatásokat. A KÖR egy közösségi fizetőeszközzel rendelkezik, amely azt a célt szolgálja, hogy az adott közösségben lévő erőforrásokat eredményesebben lehessen használni. Az első kör 1994-ben alakult Budapest egy lakótelepén. Tálentum körnek nevezték el. Maximális létszáma 150 fő volt, és tagjai többbnyire szolgáltatásokat cseréltek egymással. Legérdekesebb azonban a Csongrád megyei Bordányban létrehozott kezdeményezés, amelynek 76 tagja egymásnak és a falunak szolgáltatásokat nyújtott. A pénzhelyettesítőt a helyi teleház komputerében tartották nyilván, s a pontokat az egymásnak történt elszámolás mellett többek között ingyen internetezésre lehetett felhasználni. A legnagyobb, 300 embert mozgató kör viszont Szolnokon jött létre, és egyedül ez maradt fenn kissé átalakult formában (Kun 2006).

A szolnoki rendszer 2000 óta a külvárosi Széchenyi-lakótelep szélén nyílt lakás méretű Jótékonysági Csereboltként működik Tóth Ferenc (szolnoki önkormányzati képviselő) vezetésével napi öt órás nyitvatartással. A csereértékek nyilvántartása a készpénz nélküli vásárlás vonzásától belelkesült négyszázötven fős tagság Forintot helyettesítő egyéni pont (vagy Zöld Ft) számláján történik, a ‘Körmölő’ számlázó és nyilvántartó program segítségével. A támogatások és a csere-tételek felajánlásuk során tételesen felértékelésre és beárazásra kerülnek, amelyet Pontban jelölnek meg. A felajánló személy vagy szervezet Zöld Forint Pont-számláján a kapott összeget jóváírják, amely később más árura vagy szolgáltatásra váltható. Ez a közösségi önsegélyezési rendszer igyekezett a piac által leszavazott hazai munkanélküliekkel is kezdeni valamit. Sajnos nem mindenki végezte mindig megfelelő színvolnalon a felajánlott szolgáltatást, ami számos problémát okozott, így az eredeti rendszer megszűnt, ma már csak tárgyak cserélnek gazdát, és a tagok nagy része kisgyerekes anya vagy nyugdíjas. A boltban két megváltozott munkaképességű ember is dolgozik. Bérük fedezetét költségvetési támogatás, a rezsit és a bérleti díjat a vásárlás után tranzakciós költségként levont tíz százalékos tagdíj, illetve az adományozói kör által ingyen biztosított termékek fedezik.

Almássy (2008) szerint a kalákakörben az a legszebb, hogy egyszerű és emberi léptékű, mert zárt közösségen belül forog. A rendszer nem más, mint az egymást ismerő emberek megállapodása, hogy ha valamit dolgoznak vagy adnak egymásnak (“üzlet”), akkor ezért nem forinttal, hanem egy saját közösségi pénzzel fizetnek. Ez a pénz lehet Zöld Forint vagy mondjuk talentum. Ezután már csak a talentum értékét kell még meghatározni, mondjuk 1 óra munka ellenértéke 100 talentumnak felel meg. Fontos, hogy a kalákakörben a tisztességes munkát értékelik, ami felelősségvállalásra ösztönöz. Ez erősíti a személyes kapcsolatokat, építi a közösséget. Az “üzletfelek” találkozását a rendszer belső keres-kínál listája, névjegyzéke vagy regisztere segíti. Mivel személyesítve van a szolgáltatás, azaz a munka végzője tudja, kinek végzi, ez a tudás megváltoztatja a munkájához fűződő viszonyát, ami a mai elidegenedett társadalmunkra nem igen jellemző. A rendszer kölcsönös együttműködési lánca kihasználja a közösségben rejlő, amúgy rejtett erőforrásokat, aminek önbizalom-építő szerepe van. A kizárólag az adott közösségben felhasználható kamatmentes pénz teremtése önszabályozással zajlik, mivel nem kell egy központi szervnek bankjegyeket nyomtatni, ezért nem is alakulhat ki a rendszerben infláció. De ez azért is van, mert minden talentum mögött valós teljesítmény áll: önkéntes munka, amelyet a rendszer tagjai egymás közt nyilvántartanak a tagok által elfogadott egységben. Ez pedig biztonságot nyújt az esetleges negatív világgazdasági folyamatokkal szemben is, és növeli a helyi közösség ellenálló képességét. Minden tagnak nulláról indul a számlája, amelyet egy központi nyilvántartásban kezelnek, és amelyet egy 3-6 fős szervező csoport felügyel, tehát a rendszer működése egy az egyben megegyezik a LETS fentiekben leírt működési elvével. A rendszer sikerességének záloga a tagok és az általuk felajánlott szolgáltatások sokfélesége.

Jelenlegi magyar próbálkozások

2009 őszén repült fel annak a híre, hogy száznál több vállalkozó és magánszemély megalapította Sopronban a Hami Európai Szövetkezetet, melynek tagjai pénzhelyettesítő utalvánnyal, az általuk kibocsátott kékfrankkal fizethetnek egymás szolgáltatásaiért. Sopronban a vidék egyik szimbólumára, a kékfrankos borra építenek az elnevezésben. Az utalványként, csereeszközként használatos kékfrankot 2010-től vezetik be, és a helyi gazdaság élénkülését várják tőle. A szövetkezetnek az lehet a tagja, aki legalább egy darab 100 euró értékű részjegyet vesz. Egy alapító legfeljebb 40 részjegyet vásárolhat. Az alapítók és a később csatlakozó szövetkezeti tagok egyben kötelezik is magukat arra, hogy vállalkozásaikban elfogadják, illetőleg csereeszközként használják a kékfrankot. A teljes mértékben fedezettel rendelkező kékfrankhoz a kibocsátó szövetkezet által megbízott pénzintézetben (Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet) lehet majd hozzájutni. A kékfrank Forint ellenértéke a bankban kamatozik, maga az utalvány azonban nem. Ezért az eddig említett pénzhelyettesítőkhöz hasonlóan senkinek sem áll érdekében a felhalmozása, annál inkább a visszaforgatása: tehát sokkal gyorsabban foroghat, mint a pénz. A soproni és környékbeli cégek minden bizonnyal több megrendeléshez jutnak az egymástól megrendelt szolgáltatások révén, és a rendszer biztosítja a gazdasági kapcsolatban levő szövetkezeti tagok között a hivatalos fizetőeszköz nélküli elszámolásokat. Ez javítja a vállalkozások helyzetét, mivel az utalvány összekapcsolja a szükségleteket és kapacitásokat, és így helyben több szolgáltatás és áru cserélhet gazdát. A bevezetés előtt álló pénz váthatóan a pénzforgalom 15-20 százalékát válthatja majd ki Perkovátz Tamás, az igazgatótanács elnöke szerint. A kékfrank elektronikusan és papír alapon is útjára indul. A különböző címletek a Sopronhoz kötődő hírességek portréját ábrázolják (pl. Liszt Ferenc, Joseph Haydn, Kitaibel Pál, Pejachevich László, Lackner Kristóf és Esterházy Pál) majd, és az alapítók mindent megtesznek, hogy a kékfrankos mellett a Kékfrankjuk is megérje a pénzét.

A wörgli példával ellentétben a soproni kékfrank modelljébe nem építették be az utalványok minél gyorsabb pörgését serkenteni hivatott, néhány százalékos értékvesztést, de ettől azért sikeres lehet abban, hogy a helyi fogyasztást összekösse a helyi termeléssel anélkül, hogy elzárkózna a külvilágtól.

A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény szerint bankjegyet csak a Magyar Nemzeti Bank bocsáthat ki Magyarországon – a törvény ugyanakkor nem határozza meg a bankjegy fogalmát. Viszont a kékfrank nem pénz. Inkább a különféle utalványokhoz (pl. étkezési) hasonlítható, hiszen ellenértékét előre beszedi a kibocsátó. Talán a legpontosabban készpénz-helyettesítő fizetési eszköznek minősül, mivel nem kizárólag a kibocsátó – jelen esetben a Hami Európai Szövetkezet – által előállított termékek, szolgáltatások megvásárlására lehet majd használni. Készpénz-helyettesítő eszközként a kékfrank kibocsátása a PSZÁF (Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete) engedélyéhez kötött, és csak hitelintézet vagy pénzügyi vállalkozás bocsáthatja ki. A PSZÁF jelenleg még vizsgálatot folytat, de számít arra, hogy lesznek még Magyarországon hasonló, pénzhelyettesítők bevezetését célzó kezdeményezések. Annál is inkább számíthat erre, mivel november 1-jétől a belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló uniós irányelv (2007/64/EK) hazai jogrendszerbe történő átültetése Magyarországon is szabad utat adott a pénzhelyettesítőknek. Az EU támogatja az ily módon történő helyi gazdaságfejlesztést. A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény értelmében nem kell majd engedélyt kérni a bevezetéshez a PSZÁF-tól (ami nem jelenti azt, hogy a felügyelet ne ellenőrizné az efféle konstrukciókat).

Az alapítók szerint a jelenlegi világgazdasági válság hozhatja meg a pénzhelyettesítő rendszerek reneszánszát. Az utalvány használatával a piacon növekszik a szabad csereeszközök mennyisége, ami erősíti az összefogást. Mindez élénkíti a gazdasági életet, enyhíti a válságot.

Helyi pénz kibocsátását tervezték Bicskén is a település gazdaságának élénkítése érdekében. A 11 mintegy ezer lakosú Fejér megyei város pénzét bicskei forintnak neveznék el, és kibocsátáskor 1:1 arányban viszonyulna a magyar forinthoz. A jegybanktörvény alapján “az MNB által kibocsátott bankjegyeket és érméket azok bevonásáig magyar törvényes pénznemben teljesítendő fizetésnél mindenki köteles névértéken elfogadni”. Sokak szerint hasonló modellt alkalmazva elvileg akár a bicskei pénzt is is be lehetne vezetni önkéntes alapon működő rendszerként. A kritikusok szerint azonban az új pénz bevezetése nem visz több pénzt a gazdaságba, és ha ha örökre 1-1 marad a váltási arány, nem sok értelme van önálló pénznek, ha pedig megerősödne a forinthoz képest, a vállalkozóknak nehezebb lenne az elszámolás. Szerintük egy önálló, csak adott határokon belül elfogadott pénz csak nagyfokú önellátás esetén működik jól, azaz ha a helyi pénz felhasználási területe megközelíti az önfenntartást. Kétségtelen, azonban, hogy a helyi pénz bevezetése elősegítheti a munkanélküliség csökkenését, így a segélyezettek számát is mérsékli. Emellett az önkormányzat is jobban jár, mert az élénkülő helyi gazdaság a helyiadó-bevételek emelkedését eredményezheti. Manapság ritkán gondolunk a pénz forgására, pedig a helyi pénz lényege, hogy helyben cirkulál, és minél gyorsabban forog, annál több helyi termék, szolgáltatás létrejöttét segíti.

Bár egyelőre e két példa egyike sem indult még be, több településen érzékelhető a mozgolódás. A budapesti Hegyvidéki Önkormányzat 2009 november 23-tól kibocsátotta a Hegyvidék Kártyát és a hozzá kapcsolódó kedvezményes szolgáltatásokat. A Hegyvidék Kártya is az összefogásra és a helyi együttműködésre épít. A kártya azzal segíti a programban részt vevő kereskedőket és szolgáltatókat, hogy a kártyahasználat miatt növekszik a forgalma. De előnyös a konstrukció a kártya használói szempontjából is, akik vásárlásaik, fogyasztásaik során azonnali kedvezményt kapnak, amely akár 20 százalékos is lehet. A kártyát csak a Hegyvidéken élők válthatják ki, és az országos elfogadó-hálózat ellenére a kedvezményre jogosító kártya alapítói azt remélik, hogy a legtöbbet a kerületben fogják használni, ami közösségépítő erővel bír.

Összegzés

Az emberiség alig pár ezer évvel haladta meg az árucsere alapú kereskedelmet. A főníciaiak az időszámításunk előtti VII. században verték az első egységes pénzeket, ma pedig már a pénz helyettesítése foglalkoztatja a kisközösségeket. Rengeteg nemzetközi példát lehetett volna tanulmányozni, de terjedelmi okok miatt csak a legjelentősebb, és a hétköznapi gyakorlatban legjobban bevált pénzhelyettesítő rendszerek kerültek górcső alá. A német Chiemgauer, az amerikai Liberty és az osztrák Waldviertelkarte szintén népszerű a helyi közösségek körében. De akár Ázsiában is találhatunk pozitív példákat. A tájföldi Jai Piacon csak a helyi ‘jai’ pénzzel lehet vásárolni, és a helyi cserehálózat nagymértékben javította a kis- és középvállalkozások mikroklímáját. A brazíliai Curtiba szegénynegyedének lakói pedig élelmiszer- és közlekedési utalványokat kapnak a szeméttelepre szállított szelektív hulladékért. A jegyeket beváltó kereskedő a jegyekért az önkormányzatnál készpénzt kap, amelynek forrása a szelektív hulladék továbbértékesítésének bevétele, s a tisztább környezet miatti egészségügyi megtakarítás. A közlekedési utalványok a városi tömegközlekedésben használhatók fel, és hozzásegítik a szegénynegyed lakóit, hogy munkát találjanak (Kun 2006).

A különböző esetek és a jelenlegi világválság ténye időszerűvé tette az einsteini gondolatot, miszerint egyetlen probléma sem oldható meg abban a rendszerben, amelyben létrehozták. A helyi pénz alkalmas új és rendszeren kívüli eszköz lehet a gyors orvoslásra, amennyiben a hatalom nem érzi fenyegetve pozícióját.

Összességében megállapítható, hogy a LETS rendszer sajátosságaira épülő, valós bankjegy nyomtatásával járó Ithaca óra modellje áll a legközelebb a magyarországi viszonyok között megvalósítható potenciális helyi pénz rendszerekhez. Miért is ne lehetne egy magyar települési óra modellt alkalmazni úgy, hogy 2.000 Ft-nak feleltetnénk meg egy óra munkavégzésének átlagos díját? Az 1/10 óra pedig 200 Ft lenne. Máris könnyebb lenne az átmenet az Eurozóna felé.

Tény, hogy elérkezett az ideje a kulcsfontosságú gazdasági és ökológiai változásoknak, amelyeknek a legjobb esetben együtt kell történniük. Úgy gondolom, hogy a helyi pénzrendszerek nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy az emberek jobban kötődjenek a szomszédaikhoz és a lakókörnyezetükhöz, ezenkívül felelős gazdálkodást és felelősségérzetet ösztönöznek az adott szűkebb élőhely felé. Ha a személyes felelősség mindenkiben kialakukulna, globális szinten sem lenne komolyabb probléma. Egy helyi pénzhelyettesítő rendszer bevezetése viszonylag egyszerű folyamat, amelynek gyors és kézzelfogható eredményei vannak. Segítségével az emberek ráébrednek arra, hogy végülis bármit megtehetnek – ha arról van szó, még olyan képtelennek tűnő dolgot is, mint a pénz teremtése –, ha van megfelelő jövőképük, összefognak és egyetértésben dolgoznak. Ha képesek vagyunk pénzt teremteni és helyreállítani egy megbetegedett gazdaságot, akkor képesek vagyunk olyan gyakorlatokat és programokat is megvalósítani, amelyek helyreállítják a megbetegedett eget, földet és vizet. Miért is ne?

Felhasznált tanulmányok:

• Almássy, T. 2008. A jó illatú pénz.
• URL: http://www.freeweb.hu/aranymalinko/tips/local_money.htm

• Burman, D. 1997. Enhancing Community Health Promotion With Local Currencies: The Local Employment & Trading System (LETS). In: Roseland, M. Eco-City Dimensions. pp. 51-65. Gabriola Island, BC, Canada: New Society Publishers.

• Ismeretlen szerző.
• URL: http://lakatos.free.fr/Minden%20mas/Ingyen%20cucc/LETSystem/files/page16…

• Kun, J. 2006. A pénzhelyettesítőkről. Budapest: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete.

Továbbiak:

www.ithacahours.org

www.BerkShares.org

http://torontodollar.com

www.freeweb.hu/hunglets/fogalom.htm